Mondanom sem kell, hogy sem a naspolya, sem a belőle származó mindenféle kencék nem tartoznak az igazán fotogén cuccok közé. De azért jók. DT mesélte, hogy az egyik munkatársa azt mondta, hogy ez a kedvenc gyümölcse. Hát, nekem nem. Pedig szeretem, jól is esik pár szemet elszopogatni, de hogy kedvenc lenne? Soha nem lesz belőlem híres ember, nem fognak velem interjút készíteni, és többek között azt sem fogják megkérdezni, hogy mi a kedvenc gyümölcsöm. Szóval én most megkérdezem, mert megtehetem. Erre jó egy blog. Szóval nem tudom. Pedig már régóta gondolkodom rajta. Oda jutottam, hogy van pár gyümölcs, amik között egyszerűen nem tudok dönteni. Eper, meggy, málna, egy bizonyos fajta őszibarack (gumibarack), görögdinnye, alma (persze nem mind), körte (persze csak egy bizonyos fajta), narancs. Aztán ott van a második sor, ezeket szeretem, meg is eszem, de soha eszembe nem jutna azt mondani, hogy a kedvencem. Még venni is ritkán veszem (az első sorban szereplőket szezonjában kilószám hurcolom haza, és falom fel. Mérték nélkül.) Tehát az ehető, de nem kedvenc sor: cseresznye, szeder, sárgadinnye, mandarin, ribizli, áfonya, szőlő, szilva, füge. És aztán ott vannak a kis utolsók, akik nagyjából kívül esnek az érdeklődési körömön. Van amikor megeszem, van amikor nem, venni tuti nem fogok belőle a magam kedvéért soha. Banán, sárgabarack, kivi, és persze itt van a naspolya is. Senki ne kérdezze meg, hogy akkor miért raktam el x kiló naspolyát. Tulajdonképpen azért, mert DT egy titkos naspolyaligetben szedett egy csomót, és hát valamit kellett vele csinálni. Meg azért, mert előtte volt szerencsénk a Csilla naspolyacsatnijához, és az egészen fantasztikus volt, azonnal megettük az egészet. És hát nem ehet az ember egész évben csak epret.
Na szóval naspolya. Kicsit hasonlít a csipkebogyóhoz (azért annál sokkal jobb!!!), először hosszas küzdelemmel meg kell szabadítani a héjától és a magoktól. Tavaly azt csináltam, hogy megmostam, beledobtam szőröstül-bőröstül egy nagy fazékba, megfőztem, és aztán passzíroztam, passzíroztam. Most módszert váltottam. Minden egyes naspolyát nagyjából meghámoztam (kézzel lehúztam a bőrét, az érett szemekről szépen lejön). Nem mondom, hogy villámgyors, de azért haladós, és a passzírozásnál semmit nem utálok jobban. És ezt a meghámozott, de ugye még magos anyagot raktam a fazékba. Szerintem hatékonyabb voltam. Öntöttem rá annyi vizet, hogy jó főzhető legyen, és jó puhára főztem (nem kell nagyon sok idő). Utána jöhetett a passzírozás, hála istennek szép nagyok a magjai, szóval egy nagylyukú tésztaszűrű is kiválóan megfelel. Viszonylag régóta úgy passzírozok, hogy csak úgy-ahogy, és utána a maradékot visszarakom a lábasba, öntök rá vizet, és jól kiforralom. Megint átpasszírozom (szinte csak szűrni kell), aztán ezt a viszonylag híg anyagot forralással visszasűrítem. Bonyolultan írom le, de gyorsan, és ami a legfontosabb, kevés élőmunkával megy. Soha nincs nekem ilyesmire elég időm, szóval ez, amit itt leírtam, pár estén át eltartott, mindig egy kicsit molyoltam vele. Mindenesetre a végén ott volt vagy másfél liternyi jó sűrű naspolyavelőm. A feléből csokis lekvár lett, a másik feléből csatni.
A csokis lekvárt úgy csináltam, hogy felforraltam a lekvárt, beletördeltem kb. 15 dkg csokit, meg kapott még egy evőkanálnyi holland kakaóport is, meg egy csipet fahéjat. Aztán pici üvegekbe adagoltam.
A csatni kicsit bonyolultabb történet volt, kicsit féltem is, hogy elrontom, és dobhatom ki a nagy munkával előállt alapanyagot, de aztán szerintem tuti lett.
Csináltam egy hagymás alapot, olíván nagyon puhára pároltam két közepes vöröshagymát egy kis fokhagymával, ez jó sokáig tartott, sokszor öntöttem alá vizet, hogy egészen krémesre párolódjék, de semmi esetre se barnuljon meg. Amikor kész lett, botmixerrel áttörtem, szóval lett egy szép hagymakrémem. Egy száraz serpenyőben megpirítottam mindenféle fűszert, amit otthon találtam: kömény, kardamom, római kömény, koriandermag, fahéj, babérlevél. Amikor kicsit meghűlt, mozsárban összetörtem. A naspolyavelőt felforraltam pár karika erőspaprikával, sóztam, adtam hozzá egy kicsi mézet, viszonylag sok piros balzsamecetet, és adagoltam hozzá a hagymakrémből meg a házi fűszerkeverékből, közben folyamatosan kóstolgattam. Amikor már tetszett, akkor mehetett üvegekbe (az erős paprikát kidobtam). Mind a kétfélét kigőzöltem. És szerintem marha jó lett mind a kettő.
Napi cukinak meg két szélfútta eb, pénteken iszonyat szélben mentünk kutyát sétáltatni, és annyira édes volt Kóficka, ahogy fújta a szél a füleit. Kár, hogy nem sikerült igazán jó képet csinálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése