2013. október 17., csütörtök

Cukkinipizza - blogbaugatás, ahogy Demény, a köcsög mondaná


Nagyon bírom Deményt meg a stílusát, én sem tudom jobban megfogalmazni, hogy ezt most nem én írtam:)) Szóval Rebeka látja, hogy alig történik valami a blogon, ő viszont istenieket főz, és most elhatározta, hogy besegít. Főz, fotóz, fogalmaz. Fogadjátok fszeretettel:) Egyébként szerintem zseniális a kaja, nem csak fogyókúrázóknak (nekem ugye már minek), hanem gluténkerülőknek is. Télen is van cukkini, ugyan ritkásabban és drágábban, de most begyakoroljuk, jövő nyáron meg ezt esszük majd folyamatosan. Akkor lássuk:



"Azt hiszem, megtaláltam a nagy Őt a lakótársam, Annácska személyében. Na jó, ez nem coming out, csak a főzés területére értem J
Korábban is rengeteget „táplálkoztunk együtt mentálisan” még a pompomlányos időszakunkban, és az evés szeretete azóta sem lankadt bennünk. Kicsit már gyakorlottabban mozgunk a konyhában, ami sok lehetőséget nyitott meg előttünk J, és buzog bennünk a tanulni vágyás, így első közös projektként átlapoztunk egy Jamie Oliver és egy River Cottage szakácskönyvet, lelkesen jelölgettünk és megfogadtuk, hogy végigfőzzük a kiszemelt étkeket.
Elsőként viszont egy pinterestes receptet próbáltunk ki, ami már régóta izgatta a fantáziámat: a cukkíni pizzát.
De lesz még marokkói paradicsomos halragu, kéksajtos-rozmaringos sütőtök és camemberes-rozmaringos penne is.

Szóval a cukkini pizzában az a pláne, hogy a „pizza” alapja nem lisztből készül, hanem reszelt cukkíniből. Szóval a paradicsom és a nyúlós sajt élvezete megmarad, mégsem szalad be 2000 kalória a szánkon. Kedves dolog, nem?

Hozzávalók az alaphoz (1 nagy tepsi lesz belőle):
-          2 tojás
-          3 közepes méretű cukkíni
-          1 csésze reszelt sajt (mi trappistát használtunk, de lehet mozzarellával is készíteni)
-          ½ csésze reszelt parmezán
-          1 csésze teljes kiőrlésű liszt (elhagyható, én csak a ropogósság reményében kevertem vettem be a buliba) - (én ugye rizslisztet vagy valami ilyesmit használnék - a szerk. megjegyzése)
-         

Lereszelem a cukkíniket, megszórom sóval és kicsit állni hagyom, amíg levet ereszt. Utána kicsavarom jó alaposan. (Én ezzel szenvedtem a legtöbbet, de az okosok azt mondják, érdemes tiszta konyharuhába csavarni az egész zöld pakkot és így kicsavarni a levet. Elegánsnak tűnik.)
Hozzákeverem a két tojást, a reszelt sajtokat és a lisztet és összegyúrom az egészet. Elég lágy, de semmiképp nem folyós „tésztát” kaptam eredményül.
Sütőpapírozott tepsire borítom az egész matériát és szépen kilapogatom, úgy 1-1,5 cm vastagságúra, majd betolom a 180 fokra előmelegített sütőbe és aranybarnára sütöm.
Ezután jön a móka és kacagás része: megkenem fűszeres paradicsomszósszal és rápakolok mindent, ami jó. Mi itt sonkát, paradicsomkarikákat, bazsalikomot és sajtot tettünk a pizzánkra.
Visszatolom a sütőbe még egy kicsit, hogy a sajt is szépen megolvadjon a tetején és voilá!"

Napi cukinak meg egy kirakós játék. Na kinek van a legeslegszebb hasikája????



3 megjegyzés:

Andi írta...

A legeslegszebb hasikája Kófickának van!

Annyira örülök nektek Rebeka, és kérlek, nagyon szépen kérlek, főzzétek végig a szakácskönyveket, mert szükségem van ihletre, friss vérre és mindenre amit tudtok ezzel nyújtani. A recept nagyon tetszik, muszáj lesz kipróbálnom, bár a pizza a fiam kedvence, a cukkini pedig az enyém, és nem tudom, hogy tudjuk-e közelíteni az állásokat.

A lényeg, hogy kérem a River Cottage recepteket, ha lehet!

Andi írta...

Jó a linkelt blog is, és ezt ismeritek? http://alfimacsek.freeblog.hu/

csincsilla írta...

Andi, te nyertél, igen, egyértelműen Kóficka hasikája a legeslegszebb a világon. isteni az alfiblog, nem ismertem idáig!