2012. november 11., vasárnap

Birsalmaszörp

Ez az édes pici lapos üveg az Andié, több évvel ezelőtt valami isteni szilvapálinkát kaptunk benne, azóta is vissza akarom adni, azért van elől a polcon, de egyszerűen nem megy. Mert annyira cuki, hogy ilyen picike és lapos. A birsalmasajtos posztomhoz kaptam jónéhány javaslatot, Permanistáét próbáltam ki, és be is jött. Szóval viszonylag sok vizet öntöttem a héjastul feltett birsalmára, és tényleg kb. nulla kevergetéssel addig főztem, míg meg nem puhult. Ekkor leszűrtem a lé nagyját. A sűrűjéből sajt készült, tehát botmixer, aztán cukorral összerotyogtattam, szenvedés, stb., a levet meg némi cukorral (nem sokkal) egy másik lábasban nagyon alaposan beforraltam, mondjuk úgy a harmadára-negyedére. Gyönyörű színe és állaga lett, amit nem tudok bemutatni fényképen, mert béna vagyok hozzá, de majdnem mézsűrűség. Ha nem szoktál szörpöt inni, mint például én, akkor remekül lehet használni például párolt káposzta ízesítéséhez. Köszi az ötletet!

Itt még jobban látszik, hogy milyen csinos az üveg:


2 megjegyzés:

Andi írta...

Gyönyörű az üveg! Van egy annyira szép új üvegem, olyan jól állna ennek a gyönyörű színű szörpnek!!! (És ami a lényeg, a is LAPOS!) Tényleg állati gyönyörű ez a szörp!!!!

Továbbra is inkább a birspálinkát favorizálnám ebből a sok birsalmából. Az nem is olyan nagyon munkás.

Andi írta...

Tied lehet a lapos üveg, úgyis minden Lapos neked jut!