2012. augusztus 30., csütörtök

Almás pite így meg úgy


Mielőtt bárki pánikba esne, az idén (sem) lesz almatortaverseny. Csak muszáj volt almásat süssek, egyrészt és főrészt, mert imádom, másrészt meg még Tésán összeszedtem egy nagy zacsi hullott almát, és ideje volt elhasználni. Persze gondolhattam volna a jövőre, és eltehettem volna télire, de egy-két üveggel lusta voltam vacakolni. Inkább sütöttem, egyébként is, napok óta sírok valami desszert után.
Felül az egyik. Vészesen hasonlít erre, csak kicsit más a tésztája, nincs benne dió, és a teteje nem csipkés, hanem csíkos.

Tészta:
- 20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
- 12 dkg hideg vaj
- csipet só
- 1 evőkanál barna cukor
- 1 evőkanál fahéjas porcukor
- 1 evőkanál baracklekvár
- 1 tojássárgája
- kb. 1 evőkanál hideg víz.

A szokásos menetrend, a lisztet összemorzsásítottam a jéghideg vajjal, cukrokkal, sóval, aztán deszkára borítottam, és a többivel összegyúrtam. Kicsit hagytam pihenni, aztán kinyújtottam, és kibéleltem vele egy kis tepsi alját (oldalra nem jutott, de nem is kellett volna). Ilyen vajas tészták alá/mellé egyébként semmivel sem kenem ki a tepsit, papírt sem teszek bele, nem is kell. Kb. az egyharmadát meghagytam (mármint a tésztának), abból lettek a végén a csíkok a tetejére. Mehetett az egész a hűtőbe, jó fél órára.

Töltelék:
- jó sok alma (olyan 1,5-2 kg körül)
- 2-3 evőkanál barna cukor
- fahéj
- vanília

Az almákat meghámoztam, lereszeltem, megszórtam a cukorral, és hagytam állni legalább egy órát. Ezalatt jó sok levet enged. Szépen kicsavartam, és összekevertem az ízesítőkkel.

Az összeállításhoz még:
- 2-3-4 evőkanál  szilvalekvár
- 1-2 evőkanál zsemlemorzsa
- 1 tojásfehérje

Az alsó tésztát megkentem a lekvárral, arra jött a morzsa, a tetejére meg a rengeteg alma. A tetejét szépen kiraktam a csíkokkal, tojásfehérjével lekentem, és mehetett a 200 fokos sütőbe. Nem tudom, meddig sült, kb. fél óra volt, látszik a tetején, amikor kész van. Ha kicsit várunk vele, akkor elég szépen lehet szeletelni, de isteni forrón, langyosan és hidegen is (beáldoztam magam, és teszteltem).

Mivel még maradt az almából, kellett csinálnom a klafutit is, ott sírtam a konyhában. Annyiban más, mint mondjuk ez, hogy most alulra tettem a vastag, reszelt almából készült tölteléket, arra öntöttem a tésztát, így szép kétrétegű pitém lett.


Töltelék:
- ld. fent

Tészta:
- 2 egész tojás, meg az a fehérjemaradék, ami az 1. sz. pite megkenése után maradt
- csipet só
 - 2 evőkanál cukor
- fél zacsi sütőpor
- 2-3 dl tej
- 4-5 evőkanál liszt

Az a cél, hogy sűrűbb palacsintatésztát kapjunk. Némi tej kivételével mindent egyszerre beleöntöttem a robotgép táljába, és amikor már szép sima volt, akkor felhígítottam a kellő sűrűségre. Ha lett volna, biztos tejszín lett volna a tej egy része, de nem volt otthon éppen egy csepp sem.
Aztán vastagon kivajaztam a fodros piteformát, belelapogattam az almatölteléket, olyan jó egy-másfél centi magasan, és szépen körbe, egyenletesen ráöntöttem a tésztát (nem túl sok, szóval be kell osztani). Úgy időzítettem, hogy pont akkorra legyen kész, amikor kiveszem a másikat, szóval ment szépen a 200 fokos sütőbe, és egyáltalán nem mértem, mennyi idő alatt sült meg, de nem kell nagyon sok idő. Látszik rajta, amikor kész, kicsit pirul már a széle, és ha megnyomja az ember a tetejét, akkor olyan lágyan rugalmas. Kicsit túlsütöttem, de másnak nem muszáj, mert finomabb, ha lágyabb. Mondjuk így is isteni lett, egyáltalán az alma-fahéj-vanília mindig isteni.



A napi cuki pedig übercuki lesz. A tésai Eszti néninél (csak hogy átvegyük újra: Kóficka szüleinek a gazdájáról van szó) megint van három kiskutya. Három szálkás tacsi lánynak egy-egy darab. Mindegyiknek másik helyi kuty az apukája, tipikusan le sem tagadhatják az utódokat, annyira a kedves apukákra ütöttek. És persze változatlanul követik a hely szellemét: ha belép az ember, mind a hat eb (három kismama, három növendék) hanyatt veti magát, és vakartatja a hasiját. Úgy tűnik, bevettek a csapatba egy fekete cicust is, de az nem jön hasit vakartatni. De elég jól áll a kompániának. Nyolchetesek a cukorfalatok, és egyszerűen gyönyörűek. Ja, a képeket telefonnal csináltam, de azért látszódnak a szép kerek pocakok.

A fekete szín álmosít. A cicus (lent) és az ezen a képen csak pár manccsal szereplő fekete kutyus (apja neve: Pöpec, egyébként gratulálunk a boldog nagyszülőknek!) nagyjából végighorkolták a reggeli után történt látogatásunkat.



A kis foltos rettenet. Apja neve Tapi, aki egyébként már szerepelt a blogban Kóficka pasija álnéven. Kiköpött apja, nem?


Alul Lilike mama, felette egy elemes.


Kispöpi, a szunyagép. Cicalábbal.




Mormota 1. és 2.



Pergő mama és a játékeb. Apuka nevét elfelejtettem, de pont így néz ki. Hogy lehet ennyire tünci egy kutyahas?????



A feje sem rossz:


Kispöpi túl van a reggeli tornáján, hanyatt fordult. Azért feketében sem rossz a kiskutyahas, nem?


A cicus is megmozdult, feljebb csúszott pár centit.





Balra talán Lilike, középen a felhúzhatós, jobbra a Minitapi.

Ugyanők, elmozdítva:)


Cukorfalatok. A háttérben hangos horkolás.


Délelőtt rajcsúr, mindenki a maga módján.


Itt pedig Picike is befeküdt egy picit a buliba, gondolom, kíváncsi volt, mi a csuda lehet ilyen marha jó ebben. Az alsó réteget soha nem zavarta meg, ha időnként rájuk feküdt valaki:)


3 megjegyzés:

Andi írta...

Annyira sajnállak, hogy ennyit kellet sütnöd és enned! Megszakad a szívem!

A cukik nagyon-nagyon édesek, köszi a szorgalmas fényképezést és feltöltést!!!!

Bea írta...

A süti sem rossz, de a kutyababák mindent visznek! Hihetetlenül édesek, mindet hazahoznám :) Kóficka udvarlója ezek szerint új csaj után nézett? :)

Mazsola írta...

Jaj de cukkerek ezek a kuttyerek!!! :) Én vakargatnám őket szívesen! :)