2012. január 21., szombat

Sonkás franciasaláta alagút

Előre is elnézést kérek, de nem készítettünk túl sok képet erről a szépségről. Anyu találta a receptjét - itt - és apukámmal közösen meg is valósították szilveszterre. A receptből két őzgerincnyi alagút lett és az egyik hozzánk került. Mi annyira izgultunk, hogy szépen ki lehessen borítani a formából, hogy amikor ez sikerült, gyorsan csináltunk róla pár képet, utána pedig amikor felvágtuk, már olyan éhesek voltunk, hogy elfeledkeztünk a fotókról.


Nagyon fontos, hogy legalább egy éjszakát pihennie, dermednie kell a hűtőben, így a tálalás előtti napon érdemes elkészíteni. Anyuék nagyjából a recept szerint jártak el, de nem flakonos, "gyári" majonézt használtak, hanem saját készítésűt.

Hozzávalók:
- 24 szelet sonka (lehetőleg szögletes)
- 1 kg franciasaláta alap
- 1 konzerv csemegekukorica
- 3 nagyobb savanyú uborka
- 10 db tojás
- 4 tojás sárgája
- 4 dl olaj
- 4 kávéskanál citromlé
- só, bors
- 1 nagy doboz (kb. 375 - 400 g) tejföl
- 1-2 evőkanál mustár, ízlés szerint
- 1,5 dl víz + fél leveskocka vagy 1,5 dl húsleves
- 2 tasak 12 g-os zselatin
- csipetnyi porcukor


A 10 db tojást keményre főzzük, megtisztítjuk.

A franciasaláta alapot enyhén sós vízben megfőzzük, leszűrjük és félretesszük hűlni.

1,5 dl vizet a fél leveskockával (vagy a 1,5 dl húslevest) és a zselatinnal összeforraljuk majd ezt is kihűtjük, szobahőmérsékletűre.

Közben elkészítjük a majonézt. Ennek módjáról a korhelysaláta receptjénél írtam már, de most egy picit módosult, mert több mustárt és több tejfölt kellett hozzáadni.

Tehát:
Robotgép segítéségével a szobahőmérsékletű tojások sárgájába lassan csurgatva, szinte cseppenként belekeverjük a szobahőmérsékletű olajat. Citromlével, sóval, borssal, porcukorral ízesítjük. Végül hozzáadjuk a nagy doboz tejfölt és ízlés szerint mustárt és a zselatinos húslevest. Alaposan összedolgozzuk.

A kihűlt franciasaláta alaphoz hozzáöntjük az egy doboznyi kukoricát és a felaprított uborkákat. Összekeverjük a majonézzel.

Két őzgerinc formát kibélelünk folpack-kal - úgy, hogy a folpack végei jóval túllógjanak a forma szélén -, és beterítjük sonkaszeletekkel. Figyeljünk oda, hogy ha egy sonkaszelet nem éri át a formát, vagyis többet kell használnunk ehhez, akkor ne egymás mellé fektessük, hanem legyen átfedés.
A mélyedést ezután félig megtöltjük franciasalátával, beleteszünk 5 db tojást, majd feltöltjük újabb adag franciasalátával. A tetejét befedjük sonkával és betakarjuk a folpack lelógó szélével.

Ezt megismételjük a másik őzgerinc formával is. Ezután mehetnek a hűtőbe dermedni.

Másnap - ha mindent jól csináltunk - kiborítjuk a formából az alagutat és ilyen szépen meg kell állnia:


Bevallom, én a kiborítás előtt nagyon féltem, hogy szét fog esni, de végül úgy állt, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Egész szépen lehetett szeletelni és nagyon finom volt. Jól passzolt a fasírtgolyókhoz, amit Niki barátnőnk készített, a mi majonézes krumplisalátánkhoz és a tormakrémes sonkatekercshez. El is gondolkodtunk rajta, hogy vajon ezek a hidegtálas dolgok miért mindig csak szilveszterkor jutnak eszünkbe?

8 megjegyzés:

Andi írta...

Gyönyörű lett, és biztos finom is! Nagyon tetszik!

Bea írta...

Hű de gyors voltál. :)
Finom is és látványos is. Biztos lesz belőle ismétlés :)

Andi írta...

Kerestem egy receptet, és ezek szerint jókor voltam jó helyen. :-)

Igen, nagyon látványos, lehet, hogy egy kisebb adaggal kipróbálom én is valamikor.

Ági írta...

Bea! Ez TÖKÉLETES!

csincsilla írta...

igen, sztem is gyönyörű! húsvétra tökéletes lesz!

Bea írta...

Köszönöm a dicséretet, továbbítom az illetékeseknek :)

Ági, neked pedig utólag is nagyon boldog névnapot kívánok!!!

Vicuska írta...

Kedves illetékesek- ez tökéletes :)

Bea írta...

Köszönjük, Vicuska! :)