2011. augusztus 1., hétfő

Zsályás sárgarépa

Egyszerű, gyors és finom, úgy kb. minden mellé.
Hozzávalók:
- sárgarépa
- néhány levél zsálya
- némi zsiradék
- teáskanál cukor/méz
- só, bors

Két irdatlan nagy sárgarépát felcsíkoztam a zöldségpucolómmal, szép vékony csíkjaim lettek. Kicsi olíván fedő nélkül inkább sütöttem, mint pároltam, időnként megkeverve. Közben mehetett bele a zsálya, a cukor, a só meg a bors, a vége felé pedig a kis kocka vaj. Pár perc tényleg, mert ezek a kis vékony csíkok nagyon hamar megsülnek.
(A háttérben Andi fantasztikus zabpelyhes fasírtja meg némi mentás zöldborsópüré.)

És a napi (fekete) cuki:
Szombaton magunk alá gyűrtünk egy kisebb teljesítménytúrát a Budai hegyekben, kényelmesen sétálgatva. A rajttól olyan 1,5-2 km-re egy fészeknyi lódarázs úgy döntött, hogy személyes támadásnak veszi, hogy arra vezették az útvonalat, és minden két- és négylábúnak nekirontottak. Nálunk szegény Kófic lett az első áldozat, kicsit előreszaladt (pedig nem szokása szegénynek), és nekitámadtak ezek a szemetek, olyan volt, mint egy rémálom, hangosan sírt, és a bundája tele volt lódarázzsal. Aztán a fuszulyka meg a testvérem valahogy megszabadították tőlük, de iszonyat volt az egész. Azt hiszem, hála a jó vastag bundájának, csak egy csípte meg (egy nagy sikoly volt:)), annyira sajnáltam szegényt! Fájt is neki utána, ugyan lenyomott még vagy 30 km-t, de picit sántított, és szemmel láthatóan borúsabb volt a kedve, szegény, szegény.
Én távol tartottam magamat tőlük (allergiás vagyok rájuk), de nagyon sokakat megcsíptek, többször is (testvéremet pl. háromszor), olyan 15-ig számoltuk, mármint az embereket. Nem sokkal ezután pedig az egyik túratárs eszméletlenül hevert az út közepén, mi akkor értünk oda, amikor már néhányan felemelték, és vitték le, hála istennek, gyorsan jött a mentő, és úgy hallottuk, hogy jobban lett. (Nem tudom, mi történt, de valószínűnek tartom, hogy ennek is köze volt a darazsakhoz.) Túl izgalmas volt ez nekem.
Aztán valamikor végre elterelték az útvonalat a darazsaktól, szóval a későn indulók talán már megúszták. 

A túra végén a nap hőse:


Csak azért mert szép, főleg a füle.


Az egyik ellenőrző ponton, innen már csak kevés volt hátra, jogos a kis pihenő:)


Ilyen szép jelvényt kaptunk:


Jól megérdemelt pihenő a célban:


2 megjegyzés:

Andi írta...

Istenem, még olvasni is rossz volt! Szegény Kóficka, csoda, hogy túlélte, én biztos szörnyethaltam volna a félelemtől, még jó, hogy a bundája megvédte a sok csípéstől!

Gratulálok a teljesítményhez, meg a szép jelvényhez, meg a hősiességhez, és a kaja is jól néz ki (főleg a fasírt :-)).

Bea írta...

Szegény Kóficka :( Remélem azóta már kiheverte ezt a rossz élményt (és ti is) és újult erővel teljesítménytúráztok. Vagy éppen nyaraltok, pihentek...

Vilmáéknak el sem mesélem, mi történt négylábú pajtijukkal mert biztos szomorúak lennének.

A sárgarépa nagyon jól néz ki! A zsálya biztosan feldobja az ízét. Bár én csak úgy, minden nélkül is szívesen ropogtatom :)