2011. május 11., szerda

Medvehagymás tekercs

A tekercsek, csigák napjait éljük. Lassan egy hete csak nyújtok, csavarok, darabolok és sütögetek. A medvehagymával kezdődött, amit én még soha nem ettem. Anyuéknál kóstoltam meg és mivel a fokhagymára emlékeztet az íze, azonnal elnyerte tetszésemet. Kaptam is rögtön egy csokornyit anyukámtól, amit otthon betettem a hűtőbe és aztán el is feledkezdtem róla. Szegény már 2-3 napja várakozott ott, amikor úgy gondoltam, nézek neki valami felhasználási lehetőséget. Rövid kutakodás után meg is találtam a számomra tökéletes receptet, méghozzá itt.

Egyszerűnek és finomnak tűnt, de persze szokás szerint egy kicsit változtattam a recepten, így azt írom le, én hogyan készítettem.

Hozzávalók:
a tésztához:
- 28 dkg liszt
- 6 dkg zsír
- 1 dl tej
- 2 dkg élesztő
- 1 teáskanál cukor
- 1 teáskanál só

a töltelékhez:
- 1 csokor medvehagyma
- 5 dkg vaj
- 1, 5 evőkanál liszt
- 6 dkg krémsajt
- só
- őrölt bors
- 2 gerezd fokhagyma
- 1,5 dl tej

a tetejére:
- 1 kisebb tojás
- reszelt sajt


A tésztát és a tölteléket a sütés előtti napon készítettem el. 

Egy tálba szitáltam a lisztet, hozzákevertem a sót, cukrot, és a meglangyosított zsírt. Az élesztőt feloldottam a meleg tejben és hozzáadtam a lisztes keverékhez. A robotgépem dagasztókarjával jól megdolgoztam a tésztát. Lefedtem és egy éjszakára hűtőbe tettem pihenni.

A töltelékhez megmostam, lecsöpögtettem és felaprítottam a medvehagymát. A felmelegített  vajon néhány perc alatt megpároltam. Megszórtam liszttel, hozzáadtam a tejet és csomómentesre kevertem. Hozzáadtam a krémsajtot, a zúzott fokhagymát és pici sóval, őrölt borssal ízesítettem.  A krémet szintén a hűtőbe helyeztem egy éjszakára.

Másnap a tésztát lisztezett deszkán jó nagy téglalappá nyújtottam és egyenletesen megkentem a medvehagymás töltelékkel. A tésztát jó szorosan feltekertem a hosszabbik oldala mentén. Kb. 2 cm széles darabokra vágtam és a vágott oldalukkal lefelé sütőpapírral bélelt tepsibe, nem túl szorosan egymás mellé helyeztem a csigákat. Felvert tojással megkentem és reszelt sajttal megszórtam a tetejüket.

Előmelegített sütőben 180 fokon szép pirosra sütöttem.

Pénteken készítettem el először, és akkora sikere volt, hogy ma már az újabb adag pihen a hűtőben. A tegnapi kakaóscsiga sütés után valami sósra vágytunk. :) Nem volt kérdés, hogy újra ezt süssem meg, mert pillanatok alatt el lehet fogyasztani, az elkészítése sem bonyolult. És persze ki kell használni azt a kevés időt, amíg medvehagyma kapható a piacon. 

És akkor a változtatások az eredeti recepthez képest:
- Az eredeti receptben szezámmag is szerepel, amit őrölten kellene a tésztába gyúrni. Nekem sajnos nem volt otthon, így kihagytam és kicsit megnöveltem helyette a liszt mennyiségét.
- A krémsajtból egy 12,5 dkg-os dobozt vettem, annak a felét kevertem a krémbe 5 dkg helyett. Így a krémsajt másik fele pont a következő adagba lett elég. 
- A süti tetejét reszelt sajttal szórtam meg mandulaforgács helyett. 
- 1 gerezd fokhagyma helyett 2 gerezdet használtam, mivel nálunk hagymából-fokhagymából soha nem elég.
- Az első sütéskor még én is 2 teáskanál sót kevertem a tésztába, de a krémsajt sója és a krémbe szükséges só túl sok volt, így a második adagnál már csak 1 teáskanálra csökkentettem a tésztába keverendő mennyiséget.

Az eredeti recept alapján készülő süti is biztos finom, de Imi és Tomi szerint így volt tökéletes, ahogy én csináltam.

9 megjegyzés:

csincsilla írta...

fú, hát ez istenien néz ki, nem kellett volna reggeli előtt elolvasni. én is nagyon szeretem a medvehagymát, de sose vettem, mert nem szeretek pénzt kiadni arra, amit kaszálni lehet némelyik erdőben:) de valahogy sosem futok bele:)
gyönyörűek lettek, és gondolom, ez a nagyon lassú hűtős kelés is sokat dobott rajta.

Bea írta...

Hova tűnt innen a kommented Csincsilla?

Mazsola írta...

Hová tűnt DémonHill???

csincsilla írta...

valami baj van a bloggerrel hétfő este óta, eltűnnek bejegyzések, nem enged semmit, stb., stb.

Bianka írta...

Remek, nagyon guszta

Bea írta...

Talán most már rendbejön a blogger.
Csincsilla, a kommentedben ami eltűnt említetted, hogy biztosan jót tett az egész napos hűtőben kelesztés a tésztának. Bevallom őszintén, én még soha nem hallottam olyanról, hogy élesztős tésztát hidegen kell tárolni egy éjszakára. De ezután többször is fogom alkalmazni, mert nagyon bejött ez a módszer :)

Andi írta...

Szerintem én is kommenteltem már ide, de nem látom.

Bea! Te egyre szebbeket készítesz, ez a tekercs annyira profi, hogy szóhoz se jutok tőle! Nagyon-nagyon ügyes vagy!

Böbe írta...

Nagyon guszta! Imádom a medvehagymát,most csináltam pestot először belőle.

Bea írta...

Böbe, hogyan készül a medvehagymás pesto? :)