2011. március 23., szerda

Fahéjas-marcipános kalács

Súlyos elvonási tüneteim voltak már a házisütihiánytól, de tegnap végre megjavították a sütőmet (nem túl öreg villanysütőmnek ez volt a második nagyjavítása, nyaf), gyorsan sütnöm kellett valamit. Merő babonából nem vettem elő semmiféle gyümölcsöt a fagyasztóból, és vaj is elég kevés volt otthon (mondjuk, lelkiismeretileg nem is baj, hogy nem kekszet csináltam), szóval maradt a kelt tészta, úgyis rég vágytam már egy kis kalácsra.
Azért nem bírtam üres kalácsot gyártani, került bele némi fahéj és marcipán, hogy valami üssön már (volt már a blogon ez az íz, csak akkor a külalak kevéssé lett csinos).

A tészta a szokásos, tojásmentes édes kelt tészta. Nemigen mértem a mennyiségeket, kb. 75 dkg liszt (a negyede Graham-liszt, háromnegyede finomliszt), negyed kocka friss élesztő (12,5 gramm), teáskanál só, 3-4 evőkanál cukor, teáskanál vaníliakivonat, fél dl olívaolaj. Meg olyan 4-5 dl langyos tej. Mindebből géppel szép, közepes keménységű kelt tésztát dagasztottam, aztán letakarva hagytam a duplájára kelni.

Aztán lisztezett deszkára borítottam, átgyúrtam, és szép nagyra kinyújtottam:


Megkentem némi olvasztott vajjal, és megszórtam őrölt fahéjjal:


Megszórtam még porcukorral, és reszeltem rá marcipánt:


Feltekertem a hosszanti oldalával, és kb. sütőforma-szélességű gurigákra vágtam (összesen tízre):


Két sütőformát kibéleltem sütőpapírral (csak úgy átabotán), és belepakoltam a tésztákat, a vágott felük esett az oldalak felé (pont úgy, mint a Hokkaido-kalácsnál):


Letakarva hagytam őket a duplájukra nőni (ez még legalább másfél óra ilyen időben). 180 fokra előmelegített sütőben kezdtek sülni, tíz perc múlva levettem a hőfokot 160 fokra, kb. 45 perc alatt sültek meg (kicsit sötétebb lett az alja a tervezettnél:)).


Rácson hűltek.


Aztán próbáltam nem megenni egy fél kalácsot együltőhelyemben, de nem volt könnyű:)


Ha szerda, akkor cicanap. Öreg, fekete, értelmi fogyatékos fekete cicánk, aki mindig pontosan tudja, hogy mikor mit kell csinálnia, hol és kinek kell ordítva dorombolnia, hasit mutatnia, stb., dagasztani, stb.


8 megjegyzés:

Bianka írta...

Fantasztikus

Andi írta...

Nem is szellemi fogyatékos, ha tudja a dolgát! Kikérem neki!

A kalács isteni finom volt, hosszú idő óta az első jó dolog az életemben :-)

Andi írta...

Én voltam álnéven... :-/

Citromhab írta...

Csodaszép lett a kalácsod:-))

Rebeka írta...

ez a macska nem ért.fogy... sokkal okosabb, mint a másik 2 együttvéve.

micike írta...

Már csak az állatkáid miatt látogatom a blogot, de nagyon megéri. :) Cukííííííííííík!

csincsilla írta...

köszi, Bianka és Citromhab:)
Andi, értettem, ezentúl gyakrabban sütök!
a cicus szellemi képességeiről nem szeretnék vitázni, hiszen látszik a képen is a csöpp feje, ugyan mi férhet abba?
Micike, mind az öt állatkánk nevében köszönjük, nemsokára akkor jön majd sült cica és párolt kuty:)az ötből négy már úgyis elérte a vágósúlyát:)

Rebeka írta...

nem az agy mérete, hanem a barázdáltsága számít.