2010. november 15., hétfő

Burgonyás töltött lepény


Pár hónappal ezelőtt megkockáztattam magamnak, egy üveg szardella filét. Még sosem vettem, mert túl borsosnak találtam mindig az árát, de aznap valamiért nem tudtam ellenállni neki. Régóta vágyom rá, mert egy regényben olvastam, ahol a főhősnő minden este főzött magának, hogy mindenfajta olaszos tésztába rakott szardellafilét, és szinte szuggerálta, hogy ez elengedhetetlen hozzávaló, mert ettől valahogy átlényegül az étel. Na erre az átlényegülésre voltam én kíváncsi. Szóval hónapok óta várakozott, már a recept is megvolt hozzá, de valamiért csak ma készült el. Persze tudom, miért, mert Mazsi egész nyáron nem ért rá, hogy elkészítsük.


Rengeteg hozzávaló van, először a tésztához:

- 1,5 kg burgonya
- 10 dkg liszt
- 10 dkg frissen reszelt parmezán (vagy 7 dkg)
- 10 dkg zsemlemorzsa
- 2 tojás
- só, bors

A krumplit héjastól megfőztem, még forrón meghámoztam, majd krumplinyomóval áttörtem. Kicsit hagytam hűlni, majd liszttel, reszelt parmezánnal, a zsemlemorzsa felével és a 2 tojással összedolgoztam, sóztam és borsoztam.


Hozzávalók a töltelékhez:

- 2 cukkíni
- 1 kis padlizsán
- 4 lilahagyma (elég volt kettő)
- 4 evőkanál olívaolaj
- 3 paradicsom
- 10 dkg fekete olajbogyó
- 8-10 dg szardellafilé (konzerv) - ezt írja, hogy konzerv, nem tudom az üveges konzerv-e
- 1 evőkanál kapribogyó
- 1 teáskanál szárított oregano (nekem most csak bazsalikom volt itthon)
- 1 szárított chilipaprika (ízlés szerint)
- 5 dkg reszelt parmezán
- bónusz a részemről: plusz reszelt edami sajt
- só

A padlizsánt megpucoltam, felkockáztam és egy wokban elkezdtem sütni. Közben a cukkíniket megpucoltam, vékony félkarikákra vágtam, s ugyanígy tettem a hagymával is. Amikor ezzel megvoltam, rászórtam a megsült padlizsánra, és az egészet jól átsütöttem. Lehúztam a tűzről, kicsit hűlt, és sorban dobáltam bele a felnegyedelt olajbogyót, az aprított szardellafilét, a picire kockázott paradicsomot, a kapribogyót, bazsalikomot, sót, borsot. Ízlés szerint egy kis erős paprikát is lehet belemorzsolni, én most nem tettem. Legvégül a sült zöldségekhez kevertem a reszelt sajtokat is.

A tepsit olajjal vékonyan kikentem, és a krumplis tészta felét elegyengettem az alján. Erre terítettem a zöldséges tölteléket, majd a maradék tésztát lisztezett deszkán kinyújtottam és a tetejére simítottam. Villával néhány helyen megszurkáltam, a maradék zsemlemorzsával megszórtam, pici olívaolajjal meglocsoltam. Előmelegített 160 fokos sütőben 40 percig sütöttem, de ez nagggyon nem volt elég, ezért még jó pár percig folytattam a sütést 180 fokon légkeveréssel, hogy szép piros és ropogós legyen a teteje. (Ha ez nem sül meg, akkor hogy sülne meg egy kacsa 160 fokon 90 perc alatt? Még mindig nem tudom felfogni.)


Amikor elkészült, kockákra vágva tálaltam, és bár nem ilyennek képzeltem, mert a szakácskönyv fotóján egy egészen más étel szerepel, de azért nagyon finomnak találtam. (Receptforrás: Mediterrán Kalandozás)

9 megjegyzés:

mazsolla írta...

aztaaaaaaa :D

Andi írta...

:-)))) Küldök neked holnap!

mazsolla írta...

óje!

Bianka írta...

Juj ez nagyon finom lehet

csincsilla írta...

és hogy ízlett a szardellafilé? nekem egyébként tetszik a recept, jó előre elkészíthető, sok salival nagyon finom lehet.

zsuzsa írta...

Andi! Egyre szuperebb a fotó technikád!Gratula! Zseniális a sok kis kép. A kaja nekem felkeltette az érdeklődésemet.

Bea írta...

Érdekes, jó kis laktató étel lehet. Szardellafilé és olajbogyó nélkül én is megkóstolnám. :)

Andi írta...

Csincsilla, a szardellafilét a kajában nem is éreztem, önmagában pedig nagyon hasonlított a sima olajos halra, bár lehet, hogy bunkó vagyok.

Andi írta...

Köszi, Zsuzsi, te adtad az utolsó löketet a képszerkesztéshez! :-)