2010. október 23., szombat

Eper aszúmártással


Sürgősen össze kell gyűjtenem újra 10 tojásfehérjét, mert Bori, amikor meglátta a blogban a meggyes máktortát, azt mondta, semmi mást nem kér szülinapjára, csak ezt a tortát! Amúgy a Toblerone-kehely mellett ez volt tesómmal a másik nagy kedvencünk Stahl Gyorsan valami finomat! szakácskönyvéből, emlékszem, egy hirtelen ötlettől vezérelve dobtuk össze egy este gyorsan, mert tokaji aszú "véletlenül" volt itthon. Szerintem ezáltal a krém által még az is megszereti az aszút, aki idegenkedik attól a jellegzetes ízétől.

Hozzávalók:

- 20 deka eper (nálam most mélyhűtött, felengedett)
- 5 tojássárgája
- 10 dkg cukor (poharanként az csak 2,5 dkg!)
- 1 citrom héja (kihagytam)
- 1,5 deci tokaji aszú
- 1/4 teáskanálnyi őrölt fahéj

Az epret felolvasztottam és majdnem egyenlően elosztottam 4 borospohárban, de lehet üvegpohárban vagy akár tálkában is, és persze lehet teljesen egyenlően is, kinek hogy tetszik. Egy kis lábosban kézi habverővel összekevertem a tojássárgákat a cukorral és a borral, majd gőz fölött folyamatos keverés mellett enyhén folyós, puding állagúvá sűrítettem. Ezután megvártam, amíg langyosra hűl, majd rákanalaztam a poharakban várakozó eprekre. Végül mindegyik desszert tetejét meghintettem csipetnyi őrölt fahéjjal. Eszméletlen finom! Langyosan a legjobb a jéghideg eperszemekkel!


De egy kicsit drága édesség, mert a maradék 3,5 dl bort muszáj elfogyasztani mellé vagy utána, vagy akár a készítés alatt, nehogy már tönkremenjen!

14 megjegyzés:

mazsolla írta...

és mi volt az alkalom? és én mé nem tudtam erről? hol voltam akkor?

Andi írta...

nem egy Alkalom, hanem egy alkalom, ha érted.

mazsolla írta...

értem. de akkor is, én hol voltam akkor?!

mazsolla írta...

értem. de akkor is, én hol voltam akkor?!

mazsolla írta...

egyszer

Bianka írta...

Juj, nagoyn guszta

Andi írta...

Köszi, Bianka!

Mazsi, sajnos nem tudom, mert sosem tudom merre jársz...

mazsolla írta...

legközelebb hívj fel, hogy merre járok :P

csincsilla írta...

gondolom, ezt a receptet a Tamásnak írtad be, majd megmutatom neki, ámbár, sztem a nagymamája nem csinált ilyet:)

Andi írta...

Tamásnak írtam, igen! Remélem, tudni fog róla.

Majd meglátod, hogy a nagymami is csinált ilyet, csak jobbat...

Bea írta...

Nekem csak egyetlenegy dologgal van problémám: a tojássárgájával :S Sajnos ez nálam kizárja, hogy nekiálljak. Pedig én még azt is szívesen bevállalnám, hogy megiszom egyedül a maradék tokaji aszút, nehogy megromoljon. :D:D Esetleg valami pudingos cuccal nem lehetne helyettesíteni?

Andi írta...

Dehogynem, biztosan úgy is finom, a tokajit meg mellé iszogathatjátok.

csincsilla írta...

ez volt a desszert 24-én este, és nagyon jól szerepelt:) mindenkinek nagyon ízlett, még nekem is, pedig nem szeretem a tokajit. eperszörbettel ettük, meg tejszínhabbal, már aki kért hozzá, ez pont négy közepes adag, isteni volt. ez is jó gyors, tényleg nem kell hozzá sok idő, elronthatatlan és mutatós. a cukorból azért elvettem egy kicsit... ez is olyan recept volt, amit e gyengéd biztatás nélkül soha az életben nem csináltam volna meg, és milyen kár lett volna kihagyni.

Andi írta...

Remélem mondtad Tamásnak, hogy a gyengéd bíztatás kitől eredt!