2010. június 21., hétfő

Gazdit keres!

Most nincs recept, mert sürgős:)
Ma reggel találtuk a kertben (nagyon jó cicatermőhely, már nem is tudom, hányadik, de biztosan tíz feletti a hozam), vizesen, méltatlankodva nyávogva, és kifejezetten társaságot keresve. Először még kapálóztunk a sorsunk ellen, gondoltuk, biztosan csak eltévedt, de itt lakik valahol, aztán hamar beláttuk, hogy nyilván valaki berakta az udvarra, olyan pici még, ekkora cicácska még nem jár világot látni.
Most éppen tele hassal és persze már szárazon horkol a vasalnivalókon.
Olyan hat hetes körül lehet, már ügyesen mosakodik, fél méter magasra is felugrik. Nagyon szép kis cicus, halvány cirmos, kicsit hosszabb a szőre a szokásosnál, és ez eléggé jól is áll neki. Biztosan jó anyai nevelést kapott, mert visszahúzza a körmöcskéit, nem harap, és imád kézben lenni meg bújni. Egy baja van, túlzottan hangosan dorombol, de egy ilyen pici állatnál még elnézhető:) Nagyon jól eszik (eddig egy kis sült csirkét kapott, meg némi konzervet, meg vizet, nem nagyon merek sokat adni neki, ezekhez még biztosan nincs hozzászokva), ámbár még némileg malac üzemmódban. Délután majd veszek neki rendes kiscicaeleséget.


Miután jóllakott (leglábbis én úgy ítéltem meg, hogy eleget evett:)), kicsit felderített, aztán kiszemelte a vasalnivalókból a fekete nadrágot (már most tudja, hogy a szép halványszürke szőre itt sokkal jobban látszik!), próbált kicsit pihizni, de nem elaludni (ki tudja, milyen veszélyek fenyegethetik). Aztán egyre jobban lebillent a felépítmény, kicsit lejjebb ereszkedett:


Aztán még egy picit, és csak egy cseppet lehunyta a szemét:

Aztán meg már csak aludt, takarosan elrendezkedve:)




Ennyire édes. Mi, sajnos, nem tudjuk megtartani, már így is három befogadott cicánk és két szintén befogadott kutyánk van. Nagyon jó természetű cicának tűnik (egyes gonoszabb családtagjaim már fel is vetették a minőségi csere lehetőségét, hogy biztos van, aki pont egy viselkedészavaros, rossz természetű kétéves fekete kandúrra vágyik, de a csírájában elfojtottam ezt a kezdeményezést), emberszerető, bújós és dorombolós, de remekül érvényesíti az érdekeit. A legszebb kiscicakorban van, ha úgy érzed, nem tudsz élni nélküle, írj egy kommentet, elküldöm a telefonszámomat vagy a mélcímemet. Csak egy van belőle:)

Újabb fényképek itt.

11 megjegyzés:

gondaanyu írta...

Remélem találsz neki szerető gazdit. nekünk egy 10 éves ivartalanított van, hasonló színben, csíkokkal.
A múlt héten idejött az udvarba egy fekete.fehér, kandúr kölyök, felfúvódott hassal, hasmenéssel csontsoványan.
Etetem, bár csak a húsféléket eszi, a tápot messze elkerüli.

Messzemenően elítélem az olyan embert aki kicsi vagy nagy állatot "kidob". Gonoszság tőlem, de hasonlót szoktam kívánni.

Névtelen írta...

Sajnos örökbe fogadni nem tudom (gyorsan tisztázom,gondoltam) de lélekben a cicussal vagyok. Annyira édes! Biztos lesz neki megfelelő gazdi! Nekem egy talált kutyusom van, 3 hetes volt, mikor a karácsony előtti hatalmas hóban találtam - mesébe illően. Nem értem ezeket a kegyetlen embereket, legszivesebben megkínoznám az olyat, aki kidob egy állatot, akár kicsi, akár nagy. Szóval azóta is nálunk van a kutyus, gyönyörű kis bolognese lett és imádom azóta is. Az ilyen talált jószágok annyira szeretetteljesek és hálásak.

Minden jót kívánok a cicának!

Bianka írta...

Nagyon szurkolok a cicusnak, mert annyira édes, hogy megérdemli a szerető családot, ahogy minden élőlény a földön :D

Andi írta...

Ez egy felháborító támadás! :-) Pont olyan színű, mint Norcika volt.

Észrevetted már, hogy minden tésai szabadságod első napján találsz egy kiscicát, akit meg kell menteni?

sheppie írta...

Ha három hét múlva még nem lesz gazdija, akkor hozzák jöhet :)

Bea írta...

Bori: Mizu mellé??? Vagy tudsz valakit, akinek kellene? Nem tudlak elképzelni benneteket két cicával. Plusz egy hörcsöggel. :)

Szegényke, remélem jó helyre kerül. Olyan kis gyámoltalannak néz ki.

Marcsi írta...

Jaj, de édes..............Lovnit valahogy rá kellene venni, fogadjuk be...:)Hogy tudnék egy kedves, de igen önálló orosz agarat meggyőzni???

sheppie írta...

Igen, amúgyis tervbe van véve Mizu mellé egy másik cica, Borssal is jól kijön ( a másik fekete démon az udvarban), jót tenne neki a társaság, mert nagyok aktív cicaéletet él. :)

csincsilla írta...

köszi mindenkinek az együttérzést:)
és köszi Sheppie a felajánlást!
ma felteszem mindenhová, ahol cicákat szoktak hirdetni, sietni kell, mert annyira édes, hogy még egy nap, és elvesztem, nem adom:)az bújós, dorombolós édes cicafajta:)
ja, és egy agárral tényleg kicsit nehéz lenne összeszoktatni, lett légyen bármilyen édes is az a bizonyos agár:)

sheppie írta...

Hogy halad a projekt? Csak hogy kezdjem-e beleélni magamat (magunkat) :) Egyébként fiú vagy lány cica? Lányra már van nevünk :D

Andi írta...

Szia Sheppie, Csincsilla most lement a telekre, ahol nincs se térerő (szerencsés ember), se net, úgyhogy nem tud válaszolni. Hétvégén már itthon lesz. Szerintem kezdd el beleélni magad addig is... :-)