2010. június 19., szombat

Csülök pékné módra

Nem egy tipikusan nyári étel. Nehéz, laktató. Zsíros, fokhagymás, hagymás. De hát nincs is nyár! Legalábbis a meteorológiai előrejelzés szerint egy darabig még várhatunk rá. Jövő héten megint jön a lehűlés és ilyenkor igazán jól tud esni egy forró egytálétel. Mint például ez is.

Római tálban elkészítve, újkrumplival igazán finom. Időigényes, de cserébe nem kell sokat mosogatni. :)

Hozzávalók:
- 1 nagy, csontos füstölt csülök
- 1/2 kg hagyma
- 1,2 kg krumpli
- 6-7 gerezd fokhagyma
- 1-2 dl sör
- só, bors, pirospaprika, majoranna
- 2 evőkanál zsír

A csülköt egy mély lábasban feltesszük főni annyi vízzel hogy épp ellepje. Gyengén megsózzuk.

Eközben a krumplit megpucoljuk, felkockázzuk. Ha újkrumplival készítjük, lehetőleg minél kisebbeket vásároljunk, hogy ne kelljen felvágni, egyben maradhassanak.
A hagymát szintén megtisztítjuk, nagyobb csíkokra vágjuk. A fokhagyma felét áttörjük.

Az előre beáztatott római tálban összekeverjük a hagymát, krumplit, fokhagymát.


A zsírt kissé megolvasztjuk és belekavarjuk a fűszereket. Ezzel meglocsoljuk a krumplis-hagymás keveréket és jól összerázzuk, hogy mindenhova jusson belőle.

Amint a csülök majdnem megpuhult, kiemeljük a vízből, lecsöpögtetjük és annyira hagyjuk kihűlni, hogy dolgozni tudjunk vele. Kicsontozzuk és a húst feldaraboljuk. Vághatjuk kockára, csíkokra, kissebb vagy nagyobb darabokra. A bőrét hagyjuk rajta, késsel vágjunk rá átlós csíkokat, vagyis rácsozzuk be. :)

A húsdarabokat fektessük a krumpli tetejére. Abból a vízből, amiben a csülök főtt, kb. 1 dl-t, valamint a sört öntsük alá.

Hideg sütőbe toljuk, majd lefedve kb. 1-1,5 órán keresztül sütjük 250 fokon. Miután megpuhult, levesszük a tetőt, rászórjuk a fokhagyma összenyomott másik felét is, 200 fokra levesszük a sütő hőfokát és pirulásig sütjük.

Forrón, friss uborkasalátával vagy csemegeuborkával az igazi. Ez az adag kb. 6 személynek elég.

Sajnos nekem nincs kemencém, mint annak a bizonyos péknének, aki a legenda szerint először készítette ezt az ételt, ezért én csak a tűzhelyem sütőjében tudtam megsütni, de így is nagyon finom lett.


Jelentem, három hete túl vagyok az eperlekvár befőzésen. Idén 6 kiló eperből 18 üveg lekvár készült. Sajnos elég híg lett, de úgy gondolom, ez a sok-sok esőnek köszönhető. Na sebaj, Csincsillától tanult módszerrel hűtőben fogom tárolni azt, amelyiket éppen fogyasztani szeretném, mert ott besűrűsödik. Az üvegek tegnap kapták meg a "díszruhájukat", ezt most meg is mutatom. :)

5 megjegyzés:

Marcsi írta...

húúúúúúúúúúúúú Bea, elképesztő jól néz ki :) gyönyörködöm :)) s az epres üvegek is nagyon guszták :))

Bianka írta...

Ez maga a menyország vagy eltévedtem, nagyon guszta :)

Andi írta...

Gyönyörűek az eprek, én idén nem tettem el lekvárnak, csak a mélyhűtőbe.

A csülök is szép, bár én kicsit jobban szeretem, ha nem füstöltből készül, és igazad van, hogy ilyen jó kis téli ételt készítettél!

csincsilla írta...

igen, pont ez illik ehhez a remek nyári időhöz! ha továbbra sem megy a napi középhőmérséklet 5 fok fölé, akkor én is kipróbálom:)
nagyon szépek a lekvárjaid, sajnos, az idén nagyon vizesek voltak az eprek, az enyém is nagyon híg lett:) de biztos vagyok benne, hogy el fog fogyni:)

Bea írta...

Én sem félek, hogy nem fogy el az eperlekvár. Tavaly a meggy sikerült ilyen hígra és annak volt a legnagyobb sikere. :)

Örülök, hogy tetszik nektek a csülök. A félreértések elkerülése végett: nem mostanában készült, kb. 3-4 hete. Csak ekkora csúszásban vagyok :)