2010. május 19., szerda

Mini toszkán csokitorta Rebekától

A tortát Rebeka egyedül csinálta, Andi, illetve Alchri receptje alapján. Édesítetlen tejszínhabbal bevonva, banánnal és csokis almacsipsszel megrakva (fantasztikusan ment hozzá, egyrészt, ugye, megint almaszezon van, másrészt meg csokis is volt, savanyú is, édes is, pont ide találták ki, és nem mellesleg még nagyon csinos is lett).
Egyszerűen isteni volt. Sajnos, megvágatlan kép nem készült róla, rögtön nekiestünk:)



Ez pedig Kóficka új rucija, pont olyan lett, mint egy kis (nagy?) fóka, sima, fényes és kövér és bársonyos, öröm hozzáérni. Tamás és Rebeka együtt alkotta (én elkezdtem, aztán eluntam, és félbehagytam, a Tamás szerint csoda, hogy nem akasztotta fel magát a látványtól, mármint Kóficka). Tegnap aztán néhány óra alatt befejezték a művet, az eb szebb lett, mint valaha. Majd jön még róla sok kép, főleg a hasijáról, mert az valami csodaszép lett.

Ez pedig az én édes kicsi cicám, mindig a leglehetetlenebb helyeken, most, hogy rossz az idő, a lakásban tombol, mindent bejár, mindent lever, jaj, jaj, jaj. Nem az a könnyű léptű fajta. Sajnos.

9 megjegyzés:

Andi írta...

Nagyon gyönyörű lett ez a torta, gratu Rebekának! És az első képis fantasztikus,pont így szeretnék én is fotózni,hogy az előtérben lévő dolog éles, a háttérben meg csak sejteni lehet, hogy mi van! Nagyon profi!

Kóficka szépszépszép! és Tomacica meg széprosszszéprossz! :-)

Bianka írta...

Nagyon guszta és szépséges torta

Az állatok is nagyon aranyosak

segebaga írta...

Hűűűűűűűűűűűűűűűű és megint csak hűűűűűűűűűűűűűűűűűűűű, fantasztikus ez a gyermek!!!!
No és Kóficka, csudaság, szépség!

Finnmálna írta...

Köszi Andi a receptet, nélküled nem jöhetett volna létre a torta :)
és Boldog Szülinapot Anya!! :)

Bea írta...

Boldog szülinapot Csincsilla! Éljenek a májusiak! :)

Az állatkák édesek, szépek, csakúgy mint a torta. Nyami.

Marcsi írta...

Boldog Születésnapot Csincsilla!!!!!!!Nagyon szép a torta, nagyon ügyes Rebeka:)Kófickától és Tomacicától pedig elolvadtam..:))) Valahogy Lovnival is meg kellene szerettetni a macskákat...

Andi írta...

Boldog szülinapot!

Éva írta...

CSak nem szülinap van itten burkoltan jelezve! Isten éltessen sokáig! Gyönyörű a torta!

csincsilla írta...

köszi, mindenkinek:) próbáltam eltitkolni (direkt nem tettem fel gyertyás képeket:), de lebuktam.