2010. március 23., kedd

Ódon sós teasütemény Maxtól


Most aztán vége. Szó nincs tél végéről, határozottan itt a tavasz. Ideje lezárni a nagy télvégi pogácsaversenyt. A (pillanatnyilag) utolsó versenyző Maxtól érkezett, az eredeti recept a régvolt, igazsemvolt 85-ből.
Gyors, könnyű, de nem diétás:) És tényleg remek, hogy nincs benne sem élesztő, sem sütőpor, csak vaj, liszt meg sajt.

Hozzávalók:
- 20 dkg jéghideg vaj
- 30 dkg liszt
- 12 dkg tejföl (én bocimobilost használtam)
- 15 dkg reszelt sajt (durvára reszelt eidamit használtam)
- 1 tojás sárgája
- egy csapott evőkanál só
- valami a tetejére, szezámmag pl.
- tojás a teteje lekenéséhez

A jéghideg hozzávalókat a szokásos módon összegyúrjuk, tehát a vajat és a lisztet összemorzsoljuk, aprítógéppel a leggyorsabb, deszkára borítjuk, és gyorsan összegyúrjuk a többi hozzávalóval. Tíz percig hagyjuk pihenni.
Utána kinyújtottam, olyan 3 mm vastagra, és sütőlemezen, sütőpapírral elválasztva betettem a hűtőbe néhány órára.


Előmelegítettem a sütőt 200 fokra. A tésztadarabokat egyesével elővettem a hűtőből, megkentem tojásfehérjével. Pizzavágóval csíkokra vágtam, sütőpapírral bélelt tepsibe pakolgattam, megszórtam fekete és fehér szezámmaggal, és a forró sütőben pirosra sütöttem.


Kérem a tisztelt zsürit, hogy ha még emlékeznek valamire egyáltalán, akkor írják már meg, hogy ki a nyerő!

8 megjegyzés:

Max írta...

Nagyon szeretem ezt a receptet, és köszönöm, hogy elkészítetted.

Bea írta...

Hű de jók ezek a régi, hagyományos receptek. Én is sokszor ilyeneket keresek.

A verseny végeredményére már nagyon kiváncsi vagyok!

Mazsolino írta...

Ez az én fantáziámat is megmozgatta. Megkóstolnék ilyenekből olyat, ami nem bolti, mint ezek. :)

Bea írta...

Na, ez kicsit félreérthető volt tesókám, de én értettem mit akarsz írni.

Tehát: nem boltit akarsz enni, ezért szívesen megkóstolnád ezeket. :)

Mazsolino írta...

Tényleg félreérthető, de csak most látom, hogy szóltál... Bocsánat. Szóval a lényeg, hogy a boltiak olyan íztelenek, szívesen ennék ez alapján a recept alapján készült teasüteményt, mert ez biztosan nagyon finom és ízletes! :D

Andi írta...

Na pont ezt akartam mondani! Hogy amennyire vissza bírok emlékezni, ez lett a győztes, de mivel nem vagyok benne biztos, újra végig kéne kóstolnom az összeset! Addig hivatalosan nem nyilatkozom.

Kérdés: Miért nem egyformák a tésztadarabok, amik mentek a hűtőbe? Van benne logika?

csincsilla írta...

bocs, bocs, bocs, a sutaságom az oka. te biztosan mm-re egyforma, gyönyörű darabokkal oldottad volna meg. legközelebb megpróbálom kicsit ügyesebben...

tata írta...

ez a nyerőőőőő! én emlékszem, mát amennyit én kaptam kóstolóba!