2010. január 23., szombat

Sós perec


Akárcsak Andi, anyukám is gyűjtögeti a kipróbálásra való recepteket. Nem elég, hogy van egy halom szakácskönyve, aminek a darabszáma folyamatosan emelkedik, szokott kapni innen-onnan, ismerősöktől is kinyomtatott, fénymásolt leírásokat, emellet mindig látok nála újabb és újabb konyhamagazinokat. Ha száz évig minden nap más recept alapján készítenénk sütiket, ételeket, szerintem még akkor is maradna mit kipróbálni.

Még ősszel vett egy Fanny Konyha nevű újságot, amit csak most néztem át alaposan - méghozzá azért, mert tegnap hoztam át tőlük, hogy be tudjam gépelni ennek a sós perecnek a receptjét, amit ebből az újságból sütöttek meg még valamelyik hétvégén - és meg kell hogy mondjam, egészen igényesnek találom, ahhoz képest, hogy olcsó. Szóval tegnap került a kezembe az újság és ma már sütöttem is belőle, de ez majd egy másik történet lesz, most a sós perec következik. :)


Hozzávalók:
- 3 dl tej
- 3 dkg élesztő
- 5 dkg cukor
- 1 kg liszt
- 10 dkg zsír
- 2 dl langyos víz

+ a tetejére
- 1 tojás
- 5 dkg liszt
- 5 dkg só


A tejet meglangyosítjuk, a felébe belemorzsoljuk az élesztőt egy csipet cukorral és felfuttatjuk. A lisztet összedolgozzuk a zsírral, a maradék cukorral, a maradék tejjel, a langyos vízzel és a felfuttatott élesztővel. Alaposan megdagasztjuk, letakarjuk és meleg helyen duplájára kelesztjük.

Amikor a tészta megkelt, lisztezett deszkán kb. 1 cm vastagra kinyújtjuk és összehajtjuk mint a leveles tésztát, azaz képzeletben harmadolva a tészta két szélét behajtjuk a középső részre. Éles késsel kb. 40 db csíkra vágjuk és még 5 percig kelesztjük. Ezután pereceket formálunk a csíkokból. Sütőpapírral bélelt tepsibe, egymáshoz nem túl közel elhelyezzük, tetejüket megkenjük tojással és még kb. 15 percig állni hagyjuk.

Eközben a a lisztet, a sót kevés vízzel sűrű péppé keverjük.

180 fokra előmelegített sütőbe toljuk a pereceket és 5 percig elősütjük. Ezután a sós-lisztes keveréket kenőtollal a tetejükre kenjük, majd visszatesszük a sütőbe és még további kb. 15 perc alatt aranybarnára sütjük.


Nem lesz olyan puha mint a bécsi perec, inkább a hagyományos sós perecre hasonlít. Édeskés a tésztája, amit jól ellensúlyoz a só-liszt keverék íze. Nekem nagyon bejött. :)

És egy bónuszkép. Anyuék tőlünk kapott recepttartó állványa használat közben:

5 megjegyzés:

Andi írta...

Jó kis recept, pont nekemvaló! A szakácskönyvtartó is nagyon tetszik, főleg mert fából van!

Bea írta...

Szeretnél egyet magadnak? :)

Andi írta...

Nagyon! De nálam nem fér el sajnos. :-(

csincsilla írta...

nagyon szépek! és ki eszi meg ezt a rengeteg perecet?

Bea írta...

Nem is volt olyan rengeteg. Csalóka a kép, kicsi perecek készültek. :)