2009. december 11., péntek

Brokkolikrémleves expressz

Utálom a zacskós leveseket. És most, hogy minden nap átfagyva és átázva, sötétben érek haza, annyira tudok vágyakozni egy bögre forró leves után. A fogyasztása, és nem a főzése után, szóval minél gyorsabban, minél kisebb erőfeszítéssel (hogy a kész levessel még épp le tudjak huppanni a Mesterszakács nem ismétlő része elé – mert kitört rajtam a sorozatfüggőség). Munka alig van vele, amíg megfő, pont megvakarom a kutyák hasát, a cicák fejét, kipakolok és megfürdök.
Nem alaplevet használok hozzá, mert azt ugye már elő kellett volna venni a fagyasztóból, és reggel nekem még fogalmam sem volt róla, hogy este levest szeretnék. Egyébként jobban is ízlik mostanában így. És azt hiszem, végre sikerült eltalálni a hozzávalók arányát, nem nagyon szeretem a túl sűrű, túl krémes leveseket, de az sem jó, ha nincs semmi íze.


Hozzávalók:
- fagyasztott brokkoli
- víz
- mokkáskanálnyi biovegeta
- só, bors
- késhegynyi szódabikarbóna (opcionális)
- teáskanálnyi tejszín (opcionális)

Fogok egy 2 literes lábast, és teljesen színig töltöm fagyasztott brokkolival. Öntök rá annyi vizet, hogy majdnem tele legyen, de kényelmesen tudjon forrni, ne kelljen rá figyelni, hogy nehogy kifusson. Hozzáteszem a vegetát, szódabikarbónát (hogy szép maradjon a színe), sót, ráteszem a fedőt, és elügetek a dolgomra.
A fagyos zöldség miatt viszonylag későn forr fel, de nagyon hamar megpuhul. Ha puha, belenyomom a rúdmixert, összeturmixolom. Most teszem rá a borsot. Ha van kedvem, teszek hozzá egy icipici tejszínt, épp hogy csak lágyítsa.. Szedek magamnak egy bögrével (első körben), és ha van kedvem, rászórok néhány darab diót.

4 megjegyzés:

Andi írta...

Hú de gyönyörű színe maradt! Gratulálok!

Bea írta...

Én is épp krémlevest eszek/iszok, de az enyém sajna zacskós. Én szeretem, de a tiéd biztos ezerszer finomabb és egészségesebb. :)

segebaga írta...

A pékségetekbe már zacskós(bögrés) levest is lehet árulni, melynek neve: CSNORR és különböző színei miatt (gondolom nem csak brokkoliból lehet csinyálnyi)még a gyerekek is imádni fogják.

Andi írta...

Segebaga, fel vagy véve marketingesnek!