Töltött káposzta Zsuzsika módra

Karácsony előtt volt, pont két nappal. Olyasmi idő volt, mint mostanában, hideg, lucskos, sötét, juj. És nagyon fáradt voltam, a karácsony mindig nagy rohanás, pedig már nincsenek nagy elvárásaim, de azért legyen valamilyen minimális takarítás, tudjunk mit enni, az ajándékokat el kell rendezni a jézuskával, és be is kell csomagolni, és persze a karácsonyi aprósütik... a terveimnek kb. a huszadáig szoktam eljutni. Mindezt még nehezítette, hogy anyukám combnyaktöréssel kórházban volt, és valahogy minden nap el el kellett jutnom még a Gyáli úti kórházba is (Óbudáról). Szóval teljes k.o.
Már este volt, a Tamás kiment a gyerekekért a hévhez, mert nyilván esett valami hideg borzalom, én meg leültem a kanapéra egy tíz percre, hogy kicsit erőt gyűjtsek az éjszakai műszakhoz, aznap éjjel akartam megfőzni a karácsonyi töltött káposztát (az a hagyományos karácsonyi menünk, hogy mindig valami más finomság van, káposzta viszont mindig van egy nagy adaggal, mert annyira jó rájárni). Persze rögtön elaludtam, és arra ébredtem, hogy ott állnak körülöttem körben, a Tamás meg a gyerekek, és a földön meg ott ül egy kis bánatos játékkutya. Arra a döbbent kérdésre tellett csak, hogy hát ez meg mi (pedig láttam, hogy kutya, méghozzá a foltosabbik fajtából). Akkor már megvolt Kóficka, meg még két mentett cica, meg egy örökölt, szóval mondhatni telt ház volt, és egy kis kövér, nagyon tetszetős és kívánatos jack russel kölyök kapcsán kapcsán viszonylag sok szó esett róla, hogy nem szeretnénk még egy kutyát, mert két kutyával már sokkal bonyolultabb az élet, mint eggyel. Aztán kederült, hogy ez a kis foxi (merthogy az volt, simaszőrű kicsi foxilány) beszaladt a Tamás autója alá, aztán már ki sem akart onnan jönni. Ő meg ment volna tovább, szóval muszáj volt kikotorja a kocsi alól, állítólag annyira jól nevelt volt (a Tamás, nem a kutya), hogy először a nemét nézte meg (nagyon nem szeretnék kistermetű fiúkutyát tartani, és ezt sokszor hangoztatom:)), és miután megállapítást nyert, hogy lány, ugyanazzal a mozdulattal be is rakta a Pandába. Na, így került a nappali közepére.
Sovány volt, éhes, fáradt. Átfázott. És tengernyi bolha ugrált rajta, jól látszottak a fehér szőrén. Adtunk neki egy kicsit enni (nem tudtuk, mióta éhezik, nem akartuk, hogy most meg ez legyen a baja), aztán letámasztottuk a cserépkányha mellé. Ott nagyon illedelmesen ücsörgött egy darabig (akkor még nem tudtam, hogy egy nyugodtan ücsörgő foxi egyben egy beteg foxi is, mert ha jól van, akkor pattog vagy alszik esetleg áll, de nem ül), aztán elkezdett csurogni belőle a vér, orrán, száján. Gyors telefonos állatorvosi konzultáció után kutya törölközőbe csavar, autó kiáll, és irány az állatkórház. Persze elmúlt tíz óra, mire odaértünk, ez azért jó, mert ha jól emlékszem, akkor 15 ezer forint ilyenkor csak a belépés, hát, így jár az, aki késő este talál beteg kutyát. Aztán az állatorvos alaposan körbenézte, megvizsgálta, talált egy kis vágott sebet a torkán, azt mondta, biztos azért vérzett, semmi komoly, hízlaljuk fel, és örüljünk neki, és hivatalosan is megállapítást nyert, hogy egy szép, kb. féléves, fajtatiszta, simaszőrű foxival gyarapodtunk. Biztos kapott némi injekciót is, már nem is emlékszem. Megnyugodva hazavittük, kicsit jobban is volt. Persze nagyon késő volt már, mire hazaértünk, a töltött káposztához már nem tudtam hozzáfogni.Majd holnap.
Másnap már nem dolgoztam. A kis névtelen foxink kicsit bágyadtka volt, de azért eszegetett, elvolt. Gondoltuk, gyógyulgat a finom meleg lakásban. Délelőtt összeraktam a káposztát, hogy majd este megfőzöm, mert délután mentünk karácsonyozni a barátnőmhöz. A foxit néhány kényelmes párna társaságában bezsuppoltuk egy meleg szobába, mi meg elmentünk bulizni. Volt egy kis lelkiismeret-furdalásom, de olyan gyógyulósnak nézett már ki, és már ezer éve megszerveztük ezt a programot. Estére értünk haza, rögtön szaladtunk a foxihoz, nagyon rosszul volt. Megint hányt egy nagy adag vér, remegett. Egyértelmű volt, hogy ez is kórházas este. Meg az is, hogy aznap sem lesz időm káposztát főzni. Előkaptam a római tálamat, persze beáztatni nem volt időm, és átborítottam bele a már összerakott káposztát, ráöntöttem annyi vizet és bort, hogy ellepje, és betoltam a sütőbe, 100 fokon, gondoltam, így akár másnap reggelig sem fog elégni, nyugodtan kórházazhatunk egész éjszaka. Aztán már abszolút rutin jött, kutya törülközőbe csavar, kocsi előáll, kapuőrnek kifizet 15 ezer.
Megint konzílium az eb fölött. Most arra gyanakszanak, hogy talán vérzékenység, és szép csendben elvérzik a torkán lévő seb miatt. Hogy talán megevett egy mérgezett patkányt. Mindenesetre vérátömlesztésre van szüksége. És így van rá némi esély, hogy életben marad. Hagyjuk ott, majd másnap délelőtt lehet telefonálni, hogy él-e még.
Elég vacak volt a kutya nélkül hazamenni. Meg végigizgulni az éjszakát. Aztán másnap valahogy kivárni, amíg már nem reggel van, hanem délelőtt, és lehetett telefonálni. Mindez arra volt jó, hogy ugyan eddig nem akartunk második kutyát, de eddigre már nagyon-nagyon vágytunk egy foltos, féléves kis foxira. És amikor végre sikerült telefonálni, akkor hurrá, ja, a kis foxi, jól van, nagyon kis virgonc. És késő délután, kora este mehetünk is érte. Ez már december 24. volt, ha valaki elveszett volna a napokban.
A két kutyakórházas éjszaka következtében totál elúsztam mindennel. Nem álltam sehogy a takarítással, nem volt még vacsora, és persze a karácsonyfa is kint volt a sufniban. De nem értünk rá ezekkel foglalkozni, mert rohanni kellett a családi karácsonyra a baleseti sebészetre (mert ugye anyukám ott volt, és azt beszéltük meg a testvéremékkel, hogy akkor az idén ott karácsonyozunk). Ünneplő mindenkire, ajándékok, rohanás.
Olyan délután 5-6-ig lehettünk a kórházban, aztán mindenki ment haza. Illetve mi a kutyakórházba. Ami zsúfolásig tele volt, a száznapos ünnepek előtt mindenkinek volt valami fontos megmutatnivalója. Már nem is tudom, mennyi időt kellett várni, sokat. Aztán végre mi jöttünk, hozták a delikvenst, szemmel láthatóan jobb hangulatban volt már, a legszebb ünneplős kabátomban ácsorogtam, úgy nyomták a kezembe a kicsit véres, kicsit sáros, és nagyon bolhás (mert még mindig nem volt idő foglalkozni a bolháival!) kiskutyát, aki már kezdett beletörődni, hogy hát ilyen az élet, egy nap Pomáz, egy nap állatkórház, végül is így is lehet élni, mindenhol fűtenek, és még enni is adnak. És gyorsan képen nyalt, meg billentett néhányat a farkával.
Akkor már nagyon karácsonyoztunk volna. Még kaptunk egy tonna receptet, nagyon fontos volt, hogy még aznap este elkezdje szedni a kutyus. Irány az ügyeletes patika. Itt ugyanaz a tömeg volt, mint az állatkórházban, mindenki mindent el akart intézni az ünnepekre. Kb. egyórás utcai sorállás után (majd megfagytam, már azért féltem, nehogy a kutya megfázzon az álló autóban, ámbár biztos be volt bugyolálva valamibe) kiderült, hogy a legfontosabb gyógyszer hiányzik, nincs a patikában. Ezen már nem is csodálkoztunk. Irány egy másik ügyeletes patika. Itt már szerencsénk volt, sor is alig volt, és volt is K-vitaminjuk. Na, végre elindulhattunk haza.
Az egészben az volt a legfantasztikusabb, hogy senki sem hisztizett. Hazaértünk valamikor nagyon későn, és akkor álltunk neki fát díszíteni, vacsorát főzni, stb., stb. És aztán mi is eljutottunk a gyertyagyújtásig, és remélem, hogy sikerült még 24-én (az órára már nem is néztünk, és mindegy is volt). Mert így is, úgyis ez volt az egyik legszebb karácsonyunk.

Ja, a káposzta meg elücsörgött a százfokos sütőben vagy 10-12 órát, valameddig reggelig. És iszonyú finom lett. A keresztségben később a Zsuzsika nevet kapott foxilány után neveztetett el. Ez nem a lucskos, zsíros változat, hanem szárazra sült ízes káposzta, finom gombócokkal, tejföllel tálalva, isteni.

A tisztesség és a rend kedvéért beírom a receptet is, a Horváth Ilonából származik, kicsit átdolgozva, persze.

Hozzávalók:
- 1 kg szálas savanyú káposzta
- 10 nagy savanyított káposztalevél
- 1 kg darált hús
- 2 tojás
- 1 bögre jázminrizs
- só, bors, pirospaprika
- egy fej vöröshagyma reszelve
- 1 szál jobbfajta kolbász
- némi bor

A savanyú káposztát átmosom, hogy ne legyen annyira savanyú. A darált húst összekeverem a fűszerekkel, a hagymával, a 2 tojással és a rizzsel. A nagy káposztalevelek erét kivágom, és elfelezem/harmadolom, kicsi töltelékeket szeretek enni is, és csinálni is:) Kis gombóckákat gyártok, és bebugyolálom őket a levéldarabokba, nem túl szorosan, mert a rizs még dagadni fog. A római tál (ha van idő, áztassuk be egy órácskára!) alját kirakom a szálas káposzta felével, rápakolom a batyukat, ha maradt ki töltelék, akkor a meztelen gombócokat is még belerakom. Befedem a szálas káposzta másik felével. Rákarikázom a kolbászt (az íze miatt!). Felöntöm annyi vizes borral, hogy kb. ellepje. Mehet rá a fedele.
100 fokos sütőben kb. egy éjszakát sütjük.

Karácsony után néhány nappal már ennyire jól volt, kirándulni mehettünk vele:) (Feladvány: hol a képen a kutyus?)

Egy évvel később is ilyen gyönyörű alakja volt még:) A csontért pedig ölünk.

Ilyen bújós, cicaforma.


A bónuszkép: Kóficka és az ősz.