2009. november 2., hétfő

Almával-dióval-sajttal töltött csirkemell

Nehogy lemaradjak, ezért gyorsan én is tudatom, hogy nálunk IS csirkemell volt hétvégén, viszont nem rakott, mint Marcsinál és Csincsillánál, hanem töltött. Méghozzá almával, dióval és sajttal. Nem tudom, honnan született az ötlet, hiszen néhány napig keresgéltem az interneten, hogy milyen újdonságot készítsek, nehogy megint megkapjuk kedves kommentelőinktől, hogy napokig nélkülözniük kellett a bejegyzéseket. :) Aztán vasárnap reggel felébredtem és lelki szemeim előtt ez a csirkemell jelent meg.

Tehát: volt összesen 2 fél csirkemellem, amit hosszában felvágtam, vagyis kis zsebeket gyártottam rá. Lereszeltem 1 almát, durvára aprítottam egy fél maréknyi diót és ezt összekevertem reszelt sajttal valamint őrölt szegfűszeggel és fahéjjal. Ezzel a keverékkel megtöltöttem a csirkemelleket és összetűztem fogpiszkálóval.


Egy tűzálló tálba olajat öntöttem, belekarikáztam egy fej hagymát, beledaraboltam 3 gerezd fokhagymát és erre ráfektettem az alul-felül jól megfűszerezett csirkemelleket. Felöntöttem egy kis vízzel, letakartam az edényt alufóliával, hogy tudjon párolódni és már mehetett is be az előmelegített sütőbe.


Kb. 45 percet pároltam így lefedve, aztán levettem a fóliát. Egy kis pirosaranyat elkevertem néhány evőkanálnyi pecsenyelével és ezzzel megkentem a csirkemellek tetejét. Kb. 20 percig sütöttem még így, közben egyszer-kétszer meglocsolgatva a húst.
Nagyon jó ízű ebéd lett, érdekes az édes és a sós íz keveredése, viszont sajnos kevésnek bizonyult a sütési-párolási idő, mert rágós maradt a hús. :( Legközelebb Erzsi néni módszerével előpárolom a csirkemellet.
A köretről később írok! :)

4 megjegyzés:

Hedvig írta...

Igen-igen jól hangzik!

csincsilla írta...

hűha, miket találsz ki! fantasztikus! olyan jó kis későőszi ebéd. nagyon kíváncsi vagyok most már, hogy mi volt a köret...

Andi írta...

Imádom a gyümölcs-hús párosítást, az édes-savanyút, stb. stb. Nagyon jól hangzik ez is, főleg, hogy azt a sok finom hagymát is látom körülötte. Mi volt a köret????

Sokszor akármeddig párolhatod és sütheted a húsodat, sosem fog megpuhulni, nem tudom min múlik. Egy filézett csirkemellnek azért elégnek kéne lenni 65 perc sütés. De persze biztosra kell menni, úgyhgoy az előpárolás jó ötlet!

Bea írta...

Semmi bonyolult dologra ne gondoljatok. A képeken már láthatjátok is, hogy mi volt a köret. Holnap felteszem! :)

Régebben a kolbásszal töltött karajjal voltam úgy, hogy nem akart megpuhulni, akármit is csináltam vele. Aztán egyszer csak sikerült. :)