2009. október 12., hétfő

Székelykáposzta Marcsi módra

Marcsi teljes egészében maga írta le ennek a gyönyörű és lenyűgöző méretű székelykáposztának a receptjét, annyira örülök neki és köszönöm!!!

"A székelykáposzta Nagyikám legkedvesebb étele volt, Tőle és Anyukámtól tanultam. Nagyon régen főztem utoljára, s nagyon izgultam, hogy jól sikerüljön a vasárnapi ebéd :)

Hozzávalók:

- 1 nagyobb füstölt csülök
- 1,5 kg sertés diója
- 1 hosszú szál parasztkolbász
- 3 kg savanyú káposzta
- 5 fej vöröshagyma
- őrölt kömény
- bors
- nagyon nagy doboz tejföl
:-)


Első lépésként a csülköt felteszem vízben főzni, kb két órát. A káposztát bő vízben beáztatom. Az 5 fej vöröshagymát nagyon apróra vágva, kicsi olajon dinsztelem, világosbarna színig. A kolbászt karikára , a sertés dióját meg apró kockákra vágva pirospaprikával, sóval, borssal, köménnyel félig megfőzöm kicsit több vízzel mint egy pörköltet. Félreteszem amíg a csülök fő, majd 2 óra múltán apró kockára vágom, a csontot pedig egy szép kiskutyának adom :) A kaposztát jól kinyomkodom, és adagonként összekeverem a hússal. Amikor elfogyott, kb. annyi vizet teszek bele, hogy a fazék feléig legyen. Ezután fedő alatt kb 1,5 órát főzöm. Sok tejföllel, friss kenyérrel az igazi :)


A képeken a szép kiskutya, Cinike, a csülökcsont után kifáradva:)


Mindezek után sütöttem meggyes klafutit, aminek az alját nem éreztem elég sültnek, de annyira gyorsan elfogyott, hogy nem tudtam lef)otózni :). Klafuti ügyben várom a jó tanácsokat :)."

18 megjegyzés:

Andi írta...

Marcsi, fantasztikus! Gratulálok! Jó lenne tudni, hogy ez hány személyes adag nálatok!? :-) És mennyi idő alatt fogyott el?

Marcsi írta...

Andikám, szeretem a keresztkérdéseidet:) jó étvágyá a család na:) ez kb 12 adag:) ha nem sajnálom:)

Andi írta...

És ahogy ismerlek, nem sajnálod! :-)

Marcsi írta...

:))) nem :) de van olyan amit igen:) az aszalt meggyes csokis sütidet igenis sajnáltam mindenkitől:)

Andi írta...

Sütünk együtt egy egészet csak NEKED! :-)

Marcsi írta...

hm, akkor majd két napig csak azt eszem:) azóta is emlegetem, olyan finom volt. a székelykáposzta receptből kihagytam a rizst:)

Andi írta...

Nehéz meló ez a bloggerség. Valami mindig kimarad véletlenül! :-)

Bea írta...

Marcsi, ez istenien néz ki! Pedig nem is vagyok oda a székelykáposztáért. De ezt most úúúúgy megenném! Rengeteg tejföllel.

Cinike pedig imádnivaló! :) Látom, neki is "kutyaélete" van, nem semmi helyen fekszik!

csincsilla írta...

mennyire tünci!!!! és milyen jól áll neki a vetett ágy!!! irgalmatlan adag a káposzta:) mondjuk, végül is, jogos, négyünknek egy kilóból szoktam főzni, és én sem sajnálom:) több napig esszük:)

segebaga írta...

Marcsi, hol lehet ilyen ágyneműt kapni?
Csak jelezném, hogy Andi hozott kostolót a sütiből :)

Andi írta...

Milyen sütiből?

Marcsi írta...

IKEA ágynemű :) Cinit nem adják hozzá:) Ő Lovnikám unokája :) nem mondom az egész hétvégét az ágyban töltötte, s hosszú harcunk volt a csülökcsont nem mehet vele :)

Marcsi írta...

Andika gyanítom a ffinom aszalt meggyesből, amire irigy voltam :)

Andi írta...

De hát nem vittem! Vagy vittem? Vagy nem vittem? :-)

Az biztos, hogy nem emlékszem kóstolóvivésre.

Andi írta...

Nem értem, mér nem csülökcsontozhatott az ágyban? Szegény kiskutya, sanyarú sorsa van! :-)

Marcsi írta...

Naaaa:) népnevelés illetve kutyanevelés volt...:) Bár tegnap este megtudtam Anitól (Cini anya), hogy otthon csak az erkélyen csontozhat:) szóval én egész engedékeny voltam az előszobával :)

zokni írta...

Cinikém tessék belehúzni, vedd le a lábáról, nekem bent is lehet csontozni, csak nyáron menek ki az udvarra.

segebaga írta...

Cucu(narancssárga)hoztá vagy én mentem érte vagy te hoztál vagy én mentem?!