2009. október 3., szombat

Palóc leves


Hát jó, elismerem, nem néz ki jól ez a leves. És hát nekem nem is jött be annyira, mint ahogyan képzeltem, pedig a recept Domitól származik (akinek a receptjeivel tutira lehet menni). Amikor egyszer Bori elkészítette - persze ő is Domi receptje alapján - akkor nagyon ízlett, de ez most nem igazán.

Kutakodtam az interneten különböző elkészítési módok után, és megállapítottam, hogy ez is úgy készül, hogy ahány ház, annyi szokás. Az egyetlen közös pont a receptekben az volt, hogy zöldbab van benne. Minden más összetevő elég bizonytalan pozícióban van: még olyan is volt, aki a krumplit kihagyta belőle (és nem zöldbablevesről írt ám ő sem!), a hús elhagyásán pedig már meg sem lepődtem. Mindenesetre én most leírok egy verziót, mégpedig Domiét:


Hozzávalók, ahogy most én csináltam:

- kb. 25 dkg zöld zöldbab
- 2 közepes krumpli
- kb. 25 dkg apró kockákra vágott pulykamell
- 2 babérlevél
- 1 közepes fej hagyma apróra vágva
- húsleveskocka (bocsi)
- só, bors

A habaráshoz:

- 2 dl tejföl
- 1 evőkanál mustár
- 1 evőkanál liszt

Kicsi olajon megdinszteltem a hagymát, ezen fehéredésig sütöttem a pulykamellkockákat. Felöntöttem vízzel, beledobtam egy húsleveskockát, sóztam, borsoztam, 2 babérlevéllel ízesítettem. Hozzáadtam ezután az apróra vágott zöldbabot és a kicsi kockákra vágott krumplit. Ezeket együtt megfőztem, s amikor minden megpuhult, mustáros, lisztes tejföllel behabartam.



Nem volt rossz, de egy kicsit ütősebb levesnek képzeltem, vagy az emlékeim szerint volt az. Lehet, hogy nem tudtam felkelteni az érdeklődéseteket iránta, de érdemes kipróbálni, már csak a változatosság kedvéért is.


8 megjegyzés:

Bea írta...

Apukám is szokott palóc levest főzni, de az övé teljesen másképp néz ki. :) Szerintem az egyetlen közös pont benne a zöldbab. :)

Andi írta...

Kíváncsi lennék arra is!

Andi írta...

Ezek szerint a rokonaimnak se ízlett, ha nem nyilatkoznak a kóstolóról...

Bea írta...

Oké, legközelebb megpróbálom lefotóztatni és leírom, hogy az övé milyen.

mazsolla írta...

bocánat-bocánat, de ma ettem először belőle (azután egy laza 3 órás délutáni szunyát nyomtam :D ) és igenis nagyon-nagyon-nagyon ízlett!! :) nem is értem, neked mi bajod volt vele?

tata írta...

meg kell hagynom mazsinak, de remélem még holnap meg tudom kóstolni. ma nem tudok enni, boc...

mazsolla írta...

éhhhtem ám a célzást....

Andi írta...

köszi, rendesek vagytok! :-) peace