2009. augusztus 3., hétfő

Tejfölös-paradicsomos csirketál


Annyira hülye vagyok! Na de hol is kezdjem? Néha benézek fogadott gyermekünk, a Bohóckonyha oldalára, és mivel már annyiszor sóhajtoztam ott, hogy ezt is megcsinálom, azt is megcsinálom, most elérkezettnek láttam az időt arra, hogy ez a tejfölös-paradicsomos csirketál legyen az első kísérletem onnan. El is készítettem, meg is kóstoltuk (erről később bővebben), majd a nagyon várt szabimat péntek éjszaka megkezdtem, amikor is lett egy kis időm, hogy netezzek, és ekkor - hosszú kihagyás után - természtesen gasztrooldalakat böngésztem.

Néhány gasztroblog felháborodott avagy önironikus bejegyzéséből értesültem arról, hogy született egy kifigurázásra szakosodott oldal, ami egyebek mellett pont a gasztroblogok szerzői elé tart görbe tükröt, írásaik gyengeségeit szedve pontokba, szerintem igen találóan! (Direkt nem linkelem ide, már annyian megtették, mondjuk Mazsi minden pontosítás nélkül megtalálta pillanatok alatt. Amúgy Fűszeres Eszter is reagált rá.) Mint az őrült, kritikus szemmel kezdtem el visszaolvasni a saját bejegyzéseinket, természetesen bolgszerzőtársaimét is, és ekkor döbbentem rá, hogy hasonló kaja receptjét feltette már a mi Beánk is, és én azt is szerettem volna kipróbálni, csak sajnos (azonnal és) teljesen kiment a fejemből (Micike most ne röhögjön!). Ezt eléggé szégyellem, de ha visszajöttem a nyaralásból, biztosan Bea paradicsomos rakott csirkéje lesz a következő, amit elkészítek.

Bejegyzéseink visszaolvasása során egyébként rájöttem, hogy "akinek nem inge, ne vegye magára"-alapon egyik kifigurázott pont sem illik ránk (érdekes, nagyon sokan éreztek így!), talán csak egy helyen találtak telibe nálunk, a kertecskés fricskánál... Azt meg azért nem bánom, mert örülök, ha sokan olvasnak minket, s tudják, mik vannak ide leírva! :-) Már ha egyáltalán ide céloztak... (Hadd legyek annyira beképzelt, hogy azt képzeljem, igenis ide!)


Na és a recept: néhány helyen gyorsítási szándékkal eltértem az eredetitől, de mivel így is ölég finom lett, talán megbocsátja a szerző.

Négy közepes krumplit megsúroltam és csak úgy héjastól sós vízben megfőztem. Amíg főtt, egy csirkemellet (két fél) csíkokra vágtam, sóztam, borsoztam és olivaolajon megsütöttem. Amikor szép pirosak voltak a csíkok, olajjal együtt átöntöttem egy sütőtálba. Mellékockáztam a megfőtt, megpucolt krumplit és még két szép paradicsomot is. A kezemmel jól össze is forgattam a hozzávalókat.


A tejfölben elkevertem egy evőkanál snidlinget, kiskanál piros paprikát, sóztam, borsoztam és majdnem egyenletesen rákentem a tálban várakozó egyvelegre. A sütőt én nem melegítettem elő, s így 30 percig sütöttem 180 fokon.

Amikor letelt a 30 perc, jó vastagon megszórtam reszelt sajttal és visszatoltam a sütőbe a tálat épp csak annyi időre, amíg rálvadt a tetejére a sajt.


Kovászos uborkával isteni vacsora, másnap melegítve pedig életmentő ebéd lett belőle. Szerettem volna most egy szatirikus receptleírást iderittyenteni, de aztán arra gondoltam, nem haragítok magamra mindekit. Talán ha szabi után is bennem bujkál még ez a kisördög...

17 megjegyzés:

mazsolla írta...

nagyon jól néz ki! szinte mosolyog! bár napoztathattad vna még egy picit a sütőben, mert nem eléggé barna a sajt a pipihusin.... ;)
Itt ebédre grillen készült hamburger volt, az is nagyon fini, de már aaaaannnyira hiányoznak az otthoni ízek.... (sajnáljatok!!:D)

Andi írta...

sajnálunk!
Jól bemagoltad azt az írást! pont ilyen stílusban akartam megírni én is, de kicsit többet kellene innom ahhoz, hogy a súlyos helyesírási hibákat is elő tudjam állítani! :-)

Andi írta...

ja, anyukád nagyon készül már a hazaérkezésedre, már legalább háromféle kajához beszerezte a hozzávalókat. Nem tudom, elárulhatom-e, hogy mik ezek?

mazsolla írta...

úúúúúriiiiisteeen. Van pár tippem, meg néhányat nekem is elárult...mondanám h mondd meg, de a meglepi mégjobb!! :):)

Andi írta...

annyi, de annyi meglepi vár már rád! úúúúgy irigyellek! :-) :-)

mazsolla írta...

jaaaaaaaaaaaaaaaaaaajjjj mostmár mingyá bőgök!! úúúgy de úúúúúúgy szeretem a meglepiket!!!! :):):)
De legeslegjobban nektek fogok örülni! (ez kicsit nyálasra sikeredett de így van :D)

Andi írta...

meg közbe' persze sajnállak is!

Andi írta...

ölég nyálas! de mindegy! jóvót! :-) nyugottan bőgjé, JOGOD VAN HOZZÁ! (röhög)

mazsolla írta...

tudom! haki!

Bea írta...

Andi, ez nem is olyan csirke, mint amit én felraktam. :) Teljesen más. Mert ezt TE készítetted. :)

Na most már én is kivácsi lettem arra az oldalra. Elküldöd nekem e-mailben a címét?

Bea írta...

Egyébként meg nagyon jól néz ki ez a kaja, legközelebb én meg ezt csinálom meg. :)

Andi írta...

Oké Bea, köszi!

Itt találod az írást:
http://modoros.blog.hu/2009/07/30/olvasoi_rovat_a_gasztroblogger

Mazsolino írta...

Bea, szólsz, amikor ilyet csinálsz? Én is nagyon megkóstolnám. Konkrétan most rögtön. :) De ma sajtos-tejfölös tésztát eszünk ebédre. :))

Bea írta...

Micsodááááát? :) Ide vele azonnal!
Szólok persze, de előbb pásztortarhonyára vagy hivatalos!

Andi, elolvastam. Egyesek nagyon unatkoznak és élvezetüket lelik a kötekedésben. Én a kertes megjegyzést nem vonatkoztanám rád, vagy bármelyikünkre.

Mazsolino írta...

Még van egy jó adag tészta, ha igényt tartasz rá! :)

Bea írta...

Tesókám, köszi a felajánlást, de most már nem szaladok át érte! :)

Mazsolino írta...

Mert??? 8-o :)