2009. június 8., hétfő

Héjában sült újkrumpli zöldfűszres és paradicsomos mártogatóval

Ennek a vacsorának az ötlete szinte egyszerre, több helyről érkezett. Egyrészt találkoztam vele a Nők Lapja Konyha júniusi számában "Bátor krumpli" néven, másrészt Rosa Mela Ropogós újkrumplija adta az ötletet, és harmadrészt nagyon nyomasztott már az egy hete készített házi kefirem sorsa, mert megőrülök, ha ki kell dobnom valamit!



A házi kefiremet pont úgy készítettem, ahogy a házi joghurtot Csincsilla receptje alapján, csak most kefirt használtam joghurt helyett: felforraltam 1,2 liter tehenészetben vásárolt tehéntejet, és megvártam míg 40 fokra kihűl. Két befőttes üvegben elosztottam egy kis pohár élőflórás kefirt, rámertem a kihűlt tejecskét, jól összekevertem és mentek egy éjszakára az ágyneműtartóba a melegedni. Másnap reggelre kész is volt a finom házi kefir.


A paradicsomos mártogatóhoz egy nagy fej hagymát olivaolajon megdinszteltem, rádobtam 2 nagy paradicsomot, amit előzőleg apróra vágtam és kábé 20-25 perc alatt jól összerotyogtattam őket. Egyszer félidőben egy kis vizet is öntöttem alá, hogy tovább bírják a rotyogást. Sóztam, borsoztam és amikor elkészült, friss rozmaringot aprítottam rá, de azzal már egyáltalán nem főztem.


A zöldfűszeres mártogatóhoz az erkélyen kezdtem a beszerzést: bazsalikomot, mentát és jó sok snidlinget begyűjtöttem, megmostam és apróra vágtam. (Jól jött volna még egy nagy csokor petrezselyem és egy még nagyobb csokor koriander.) A felaprított zöldfűszereket belekevertem a házi kefirembe, sóztam, borsoztam és jól behűtöttem. Egy kis fokhagyma is jól megfért volna ebben a társaságban, de holnap dolgozni kell menni, nem mertem...


Az újkrumplikat folyó víz alatt dörzsi szivaccsal megcsutakoltam, félbevágtam és egy tepsibe fektettem őket vágott felükkel lefelé. Szórtam rájuk egy kis sót, meglocsoltam pici olivaolajjal és mehettek a 225 fokos sütőbe 30 percre. Félidőben megfordítottam egyenként minden szem krumplit, hogy szép pirosra süljön az aljuk is.


Tálaláskor egy tányéron szépen elrendeztem a kívül ropogós, belül vajpuha krumplikat és meglocsoltam a kétféle mártogatóssal. Nagyon finom, könnyű nyári vacsora.


Pamacs bűbájos fotójával szeretném megköszönni mindenkinek a hétvégi "lógásommal" kapcsolatban tanúsított türelmét, Áginak és Hédinek az aggódást és Marcsitól pedig elnézést kérek ezzel a cicaképpel, de panaszkönyv sajnos nem lehetséges. :-)

27 megjegyzés:

mazsolla írta...

hát ez a menü gyönyörű....5 pontot adnék rá:D (ötből természetesen:))

Andi írta...

Köszi Mazsi! Majd Amerikából is olvassál lécci! :-)

mazsolla írta...

jajajajajjj!!mi lesz velem a potya kaják nélkül? mi lesz veled a konyhamalacod nélkül?? jajajajaj:D

Andi írta...

Igen, pont ezen gondolkodtam egész délután! Hiányozni fogsz nagyon! :'-(

mazsolla írta...

és kivel fogok futni és közben mindent és mindenkit kibeszélni, és kivel fogok berúgni utána midnenkinek beszólni majd mindenkit kiröhögni ésésésésés!!! kész! mégsem megyek!!:D

Andi írta...

és kivel fogok táncolni az utcán? és nagyon sokat röhögni? főzni? új kajákat kipróbálni? mindent megkóstolni? igen! maradj itthon! :-)

mazsolla írta...

ok! megbeszéltük:D

Éva írta...

Mazsola és Andrea
elmennek Amerikába
jókat esznek ottan ők
nem is kérnek pihenőt...

Buliznak és kajálnak
aztán szépen szunyálnak
kis mazsola és andi
együtt mennek világotlátni!

Évici

Andi írta...

Neked nem kéne tanulni? A nehéz vizsgádra?

mazsolla írta...

Éva! ilyen mondóka után(mégmégmég!) jelentkeznék én is a csoportodba, ami szeptemberben indul!! addigra haza is érek:D

Bea írta...

Most azonnal kééééérek ilyen krumplit! Igaz, hogy még csak reggel 8 óra van, de ezt BÁRMIKOR...:) Én is úgy vagyok az újkrumplival mint Csincsilla. Tényleg, hol van Ő?

Mazsi! Mikor mész Ámerikába? És miért? És mennyi időre? Ésésésés...?

Éva írta...

Mazsika már rég fel vagy véve!!! (csak nem tudtál róla)

csincsilla írta...

irtó jó kis hétköznapi félórás vacsi, még nagy mennyiségben is, szinte a semmiből. kis borocskával... kisebbeknek tejjel:)
a cicus meg egy tünci!

mazsolla írta...

Bea:
-szombaton indulok
-dolgozni és világot látni
-két és fél hónapra!:D

Éva: ajajajajj...

segebaga írta...

Hűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűű, a nyállal küzdöm, no meg a mélyről jövő korgással.
Mazsikám nekem is fogol hiányozni, de valahogy ki köll bírni. Az vigasztal, hogy jó helyre kerülsz ( legalábbis nagyon remélem), de mint tudom van B terv is :)
Nagyon vigyázz magadra és érezd magad jól!!!! Nagy darabot meg ne hozz haza, anyád kitér a hitéből :):):)

Bea írta...

Jól van, megnyugodtam, hogy előkerült Csincsilla is. :)

Mazsi: olyan sokáig??? És olyan messzire??? Mi lesz nélküled a családoddal? Még én is féltelek, képzelem, hogy akkor ők..

Bea írta...

Andi, én jelentkeznék Mazsi helyetteseképpen a konyhamalac pozíció betöltésére. Önéletrajzot küldök, ha szeretnéd. :)

Mazsolino írta...

Szép nyarat kívánok Mazsi! Remélem csupa jó élményekkel jössz haza! Oszt majd vigyázz magadra! A Mazsik tartsanak össze! :)
Hova mész pontosan?

mazsolla írta...

Segebaga! megígérem nem hozok haza senkit, de azért kinn rosszalkodhatok, ha aztán otthagyom?:D

Bea!
-igen
-igen
-bulizni fognak örömüken :D

Köszi Mazsolino:) pontosan Kerhonksonba megyek ami new yorkban van.(MENŐŐŐŐŐŐŐŐŐ :D) és igen, mazsolák tartsanak összem!!!:)

Andi írta...

Ide várom az önéletrajzokat a házi konyhamalac pozíció betöltéséhez. Feltétlen várok egy motivációs leveleti is, hogy miért jelentkeztél erre az állásra?

Egyébként meg fel vagy véve, Bea! :-)

Bea írta...

Juhéééééé! :) Akkor már ne is várj több önéletrajzot, ígérem, hogy egyedül be tudom tölteni és megfelelően ellátni az állást.
Motiváció: természetesen miattad. Mert nem szereted, ha kárba vész valami. :) (most a lelkiismeretedre próbálok hatni)

Hedvig írta...

Jó utat és sok élményt Mazsollának, remélem, a messze távolból is szerkeszt be pár fotót a rajongóinak.

Andi írta...

Bea, sikerült! :-)

mazsolla írta...

Hédi, akkor leszek ám igazán aktív!;) és köszönöm szépen a jókívánságokat!

zokni írta...

Bea, ne strapáld magad nem vész kárba semmi, minden az én bendőmben köt ki és nagyon remélem, hogy ez így is marad (ugye Andi!!!) De, mint rólam tudni illik, jószívű vagyok és ha úgy adódik megosztom Veled, de a csontból nem kapsz, ne is számíts rá!!

Andi írta...

Igen, Zokni, ne aggódj, mindenből jut neked is továbbra is! :-) A csontokból pedig nem adok Beának egy darabot sem!

Bea írta...

:) Drága Zokni, tudod, hogy nekem is van két imádnivaló rosszaságom, ezért pontosan tudom, milyen az, amikor hatalmas, könnyes kutyaszemek néznek bele az arcomba, ezzel is jelezve mennyire éhesek.
Inkább én éhezek, de egyetlen kutyi elől sem eszem meg a kaját! Ezennel átruházom Zokinra a nemes, konyhamalaci feladatot!