2009. június 15., hétfő

Borsóleves


Úgy látom, mostanában levessorozat van a blogon. Gondoltam, ha már ennyire nem volt sikere a Bongo Bongo levesemnek, felteszem a Borsó-Borsó levest is, hátha nem csak szörnyülködős kommentet kapok érte! :-) És persze egy ötletnek, elvégre borsószezon (is) van!


Éva elosztotta velem a Dezsőtől (Pécsről) kapott borsóját, így jutott nekem egy levesrevaló adag. Ez úgy négymaréknyi borsót jelent, amit ma a délutáni sziesztám után kifejtettem és lett kábé egy-másfél bögrényi fejtett borsó. Ehhez adtam még egy-egy szál vékonyan felkarikázott sárga- és fehérrépát, valamint egy jó nagy csokor petrezselymet.


A borsót a vékony karikára vágott répákkal majdnem puhára dinszteltem, majd rászórtam az apróra vágott petrezselymet és az egészet meghintettem egy csapott evőkanál liszttel és egy kis pirospaprikával (lehetett volna kevesebb is). Ezután felöntöttem az egészet kábé egy liter hideg vízzel, hozzáadtam egy húsleveskockát, egy kiskanál cukrot, sót, és amikor puha lett a borsó is, beleszaggattam a nokedlit. Tesóm épp abban a pillanatban érkezett, amikor tálaltam az ehetőre hűlt leveskét! [Egyébként anyu is és tesóm is petrezselymes rántással javasolta a levest, de én félek a rántástól, mert mindig elrontom. Tesóm pont azért ugrott fel, hogy megcsinálja, de addigra már megoldottam a dolgot más módszerrel.]

Marika kiscicái nagyon szeretik a virágokat és gazdit keresnek. Igaz, nem vörösek, de...






...cukik

21 megjegyzés:

mazsolla írta...

Andi, ez a te gepeddel lett keszitve? mert nagyon szepek a szinek!
borsoleveeeeeeeeeeeees!!!(hmmdemegennem...)

Andi írta...

A cicák nem az én gépemmel!
Borsólevest biztos nem lehet szerezni Amerikában!

mazsolla írta...

de a neni majd foz! mert huslevest is foz nekem holnap!! bebebebe

Andi írta...

Mi az, hogy neni? Ott még ékezetes betűk sincsenek! :-D

Éva írta...

Andici, én berántottam a levest és sikerült, viszont répákat nem tettem bele nehogy ne egyék meg itthon. Curkot viszont jócskán kellett beletennem!!

Mazsi, olvasom a bologodat és a fiatalságomra gondolok... Milyen jó hogy van internet manapság és hogy le is fotózol mindent!! Tök jó hogy anyukád is értesülhet mindenről ami veled kapcsolatos!!Irjál!!

csincsilla írta...

a borsólevest én is pont így főzöm, ha éppen ilyen hagyományosra vágyom. szóval köszi a beírást, ezzel már nem kell vacakoljak. és tejföllel szeretem enni:) ja, és a bablevesed mintájára már külön főzöm bele a galuskákat, hogy tárolás közben is maradjon leves is, és így még sokkal finomabb!

csincsilla írta...

ja, és irtó kis tünci ez a négy kis klóncica! tulajdonképpen a kertecskés bejegyzésedhez illenének:)

micike írta...

Mi az, hogy nem volt sikere a bongo-bongo-nak???? Akinek készült, annak nagyon is ízlett!!!!!

Andi írta...

Jaj, Micike, télleg, bocsi, de hát láttad a sok fikázós bejegyzést, nem? Azt megírtam, hogy rád számítottam ez ügyben és jól is tettem! :-)

Csincsilla, a tejföl nekem is eszembe jutott, mert Anyuci annak idején majdnem mindenbe tett tejfölt és hogy azzal is ki kéne próbálni, de végül elfelejtettem! A nokikat benne hagytam, lehet, hogy mára már nincs lé :-(
Nekem is eszembe jutott, hogy oda kéne tenni a cicákat, de mivel senki nem nézi visszamenőleg a bejegyzéseket, ott senki nem látta volna!

Éva, én is sok cukrot tettem bele, de nem mindegyikhez kell ennyi, ugye? Ez nem cukorborsó volt.

Marcsi írta...

Andikám, értem a cicás megjegyzéseket :) Tényleg nagyon édesek :)Mazsi skype címét vki küldje el nekem :)

segebaga írta...

Nyami-nyami, fini-fini, hozzá-hozzá, most-most, gyorsan-gyorsan :)-:) !-!

Bea írta...

Én is rántással szoktam készíteni, de egyébként ugyanúgy néz ki a te levesed mint az enyém. :)
Erről jut eszembe, milyen régen ettem. Köszi az ötletet, Andi!

Andi írta...

Szeretem ha valaki mindent kétszerm mond el, mindent kétszer mond el... :-)

Marcsi, szóltam Vikinek!

Bea, néha eszébe kell juttatni az embernek, hogy mit evett régen!

Mazsolino írta...

Meg pont úgy néz ki, mint amit anyukánk csinál! És az a legjobb a világon (nekem)!! :) Beáét még asszem nem is kóstoltam... Ezen változtatni kell.

Bea írta...

Oké, megbeszéltük, szombaton (ha jössz), borsóleves! :)

mazsolla írta...

Marcsi, nincs skypeom, mert utalom:D de az evi cimet meg tom adni, ha o elerheto akkor valszeg enis:)
tess: evi.emody :)

tata írta...

marcsi! mondtam hogy nincs szkájpja mer utálja! :) még tettél is rá egy megjegyzést!

mazsolla írta...

milyen megjegyzest?:D

tata írta...

dejókép!!!!
hát hogy anyja lánya... nem értem... :)

mazsolla írta...

koszi Anyukam!:)
ensem ertem...:)

Hedvig írta...

Ezt is megfőztem a héten, valahogy most belőletek élek, finom is lett. A cicusok aranyosak.