2009. június 17., szerda

Andi-féle eperlekvár by Bea és Mazsolino

Sokat gondolkodtam, hogy megszülessen-e ez a bejegyzés, mert végül is nem alkottam semmi újat. És mégis: nekem új volt, életemben először főztem lekvárt!

A dilemmámat az döntötte el, hogy így szeretnék köszönetet mondani segítőimnek, Andinak és Mazsolinonak.
Először is Andinak, mert ő az én lekvárfőző mesterem. :) A tőle kapott finomságok inspiráltak arra, hogy én is belevágjak, na és persze, ő maga, aki biztatott, bátorított és kedves, részletes útmutatóival (némelyik e-mailjét éjjel írta nekem), türelmesen válaszolva a legalapvetőbb kérdésemre is, elhitetve velem, hogy nem lehet elrontani. Természetesen Andi eperlekvárját készítettem el, első nekifutásra 5 kiló eperből.

Tesóm személyében lelkes segítőm akadt, minden munkafolyamatban aktívan és ügyesen részt vett, és úgy láttam, annyira élvezte, hogy létrehozunk valamit, hogy már miközben főtt a lekvár, ajánlkozott a következő befőzéshez. Terveim szerint szombaton cseresznyebefőttet fogunk közösen eltenni. :) Persze, ez a döntés csak az után született meg, hogy tegnap kikerültek a dunsztból a lekvárok és úgy láttam, egész szépen sikerültek. Legalábbis külsőre. Remélem nem romlik meg egy sem és az íze is jó lesz. Andi és Csincsilla megfertőzött a befőzéssel és ahogy tőlük láttam, én is szépen feldíszítettem az üvegeket.

Az 5 kiló eperből 14 üvegnyi lekvár született, van köztük 3 decisnél nagyobb és kisebb is.

13 megjegyzés:

viki írta...

gratulálok Bea :), nagyon szépek!!!

Andi írta...

Hú de gyönyörűek, Bea, teljesen el vagyok ájulva! A díszítés miatt is nagyon büszke vagyok rád (rátok Mazsolinoval)! Nagyon vártam már ezt a bejegyzést!!!!! Mikor kóstoljátok meg?
És baromi jók a fotók is, ötletesek az epres képek! Nem is írok többet, muszáj nézegetnem a képeidet! :-)

csincsilla írta...

húha! fantasztikusan néznek ki! irtó ügyesek vagytok!

tata írta...

ejha, ti milyen bátrak és ügyesek vagytok. és milyen szépen feldíszítettétek! :)

Bea írta...

Köszönöm szépen, aranyosak vagytok! :) Már ezért s sok kedves dicséretért megérte megcsinálni.

Már az üvegbe töltés után megkóstoltuk a maradékot Mazsolinóval, úgy forrón elnyerte mindkettőnk tetszését az íze. Mivel még van a tavalyi lekváradból, Andi, szerintem a sajátomat csak később fogom felbontani. Majd szeretnék neked is adni ajándékba, de nem eper, hanem meggylekvárt, ami a soproni nyaralás utáni projekt lesz. :)

A képek Mazsolino és Imi munkái. :)

Andi írta...

Én is csakis az elismerés és ájuldozás kedvéért szoktam befőzni! :-D Vigyázza Bea, mert aki egyszer megízleli a sikert...

A képek látszik, hogy profik munkái! :-)

mazsolla írta...

Bea, en is kerek kostolot!!!!!

Bea írta...

Oké Mazsi, nagyon szívesen! Jössz érte vagy vigyem? :D

Mazsolino írta...

Köszönöm én is a dicséretet, de Tesómnak jár, mivel az oroszlánrészét a feladatnak ő csinálta természetesen. Én csak segédkeztem, nagy nagy örömmel, mert már véget ért akkor a vizsgaidőszakom. :)) A csomizást egyedül csinálta, amihez gratulálok, mert nagyon szép lett!
A képekből az első a kedvencem, ilyen jó "csendéletet" még nem fényképeztem! :)
Szerintem finom lett, már várom, hogy megkostizzuk hidegen is. :) Persze nem siettetem a dolgot!! Szívesen megkostizok egy kanállal Andiéból is! :)
A meggyleki már most érdekel! :)

Éva írta...

Gratulálok én is a befőzéshez!! És tök jó, hogy együtt dolgoztatok! És olyan nagy élmény hogy született valami finom és ehető érték!!! Ez igen!! (én is tettem el cseresznye lekvárt úgyhogy ismerem az érzést!!)

Carlo_Cazo írta...

Juhúúúú! Nagyon gusztusos! Szinte érzem az ízét...

C

Bea írta...

ÁÁÁÁ, itt van Carlo is! :) De jó! Hamarosan nem csak "szinte" érezheted. :)

Éva: igen, nekünk a leglényegesebb az volt, hogy együtt csinálhattunk valamit. Az én tök jó tesómmal. :) Cseresznyelekvárt még soha nem ettem, de kiváncsi vagyok rá!

Mazsolino írta...

Mazsolino zavarban van és örül. :)