2009. május 23., szombat

Ír colcannon


"Noha az ír konyha nem éppen ínyencfogásairól híres, a turistautakon gyakran túl nagyra becsült francia vagy olasz fogások helyett érdemes megkóstolnunk az irish stew mellett ugyancsak nemzeti ételnek számító colcannont sült szalonnával, ahogyan manapság fogyasztják. Szó szerint fordítva a colcannon káposztaágyút jelent. Az ír "csodafegyver" neve egy másik magyarázat szerint "cal ceann fhionn"-ra vezethető vissza, amely óírül fehér fejes káposzta. De mi is ez a colcannon? Két fő hozzávalója a burgonya és a káposzta. A hamisítatlan ír fogás burgonyapüré, sült káposzta és újhagyma kotyvaléka. Semmi több, mégis finom. Régebben a parasztok főétele volt, manapság inkább rusztikus köret a laktató húsok mellé" - olvasom a Marcsitól kapott új szakácskönyvbemben, az Európa eszik címűben (írta: Juhani Nagy János).


De miért is ezt az ír receptet próbáltam ki belőle elsőként? Annak idején a blog indulásakor Csincsillának meséltem rengeteg tervemről, amikről a receptek mellett majd írni szeretnék a blogban: a kertről, virágokról az erkélyemen, lakberendezésről, állatainkról, kézműves hobbijaimról, könyvekről, befőzésről, kirándulásról, túraútvonalakról. A könyvekkel kapcsolatos terveimet később felülbíráltam, amikor a bloggertársadalomban végigsöpört a tíz (vagy öt) kedvenc könyv bemutatása című felhívás, és a bejegyzések olvasásakor óhatatlanul én is beskatulyáztam embereket, az általuk olvasott (szerintem) limonádék alapján. Pedig én nem vagyok egy filmből-szó-szerint-idézgetős ("Te ezt nem láttad? Pedig ez alapfilm!), reklámszövegeket-minden-helyzetre-ráhúzós, könyveket-fejből felmondós (Nem olvastad? Pedig ez kötelező olvasmány!) beszólogatós, mindenkit beskatulyázós fajta, de mégis azt gondoltam, hogy ki mit olvas, elárulja őt. Pedig ez nem igaz! Szégyellem is magam érte! Ezért hát úgy döntöttem, elárulom magam én is... :-)


Most, hogy már kihevertem mások könyvbemutatóit, szeretnék előhozakodni egyik legkedvencebb könyvemmel, az Angyal a lépcsőnnel. Annak idején unokatesóm, Éva angolul olvasta, és emlékszem teljesen odavolt érte, én meg keseregtem, hogy akkor én soha de soha nem fogom tudni olvasni, ha nem adják ki magyarul. Szerencsénk volt, a Magvető hamar kiadta (1999) és talán elsők voltunk a magyar fordítás megvásárlásával. :-)

"Amikor visszapillantok a gyerekkoromra, nem is értem, hogyan éltem túl. Természetesen nyomorúságos gyerekkorom volt - a boldog gyerekkor egy hajítófát sem ér. A szokványos nyomorúságnál persze rosszabb a nyomorúságos ír gyerekkor, de még ennél is sokkal rosszabb a nyomorúságos ír katolikus gyerekkor."
Így kezdődik Frank McCourt regényes memoárja.

Igen, tényleg a nyomrúságról, az éhezésről, részeges apáról, nyomornegyedben felnövő gyermekekről szól a könyv, mégsem csupa rossz érzés maradt bennem olvasása után - leginkább az író fantasztikus humora és fantasztikus írástudása miatt, ami mentes minden túlzástól, sznobságtól, frázistól, egyszerűen csak mesél. A fülszövegben még ez áll: "Pelenka helyett rongyokba bugyolálva, egy disznófejnek könyörögve a karácsonyi vacsoráért, az út szélén lehullott széndarabok után kutatva tűri a nyomort, az éhezést, a rokonok és a szomszédok közömbös kegyetlenségét - azért él, hogy elmondhassa a saját meséjét; ékesszólóan és megbocsátón." Szerintem is nagyon jól ír Frank McCourt.


A könyvben olvastam arról, hogy leggyakrabban krumplit ettek káposztával, ha egyáltalán ettek valamit, és ahogyan Frank McCourt leírta, mennyei kajának képzeltem ezt el: "Másnap karácsonyi ebédet ehetünk, mert anyu élelmiszer-utalványt kapott a Paulai Szent Vince Egyesülettől. Birkafej, káposzta, omlós, fehér főtt krumpli a menü, meg egy üveg almabor, hiszen karácsony van. Apu azt mondja, nem éhes, majd teázik, és kölcsönkér egy cigarettát anyutól. Egyél már valamit, nógatja anyu, karácsony van." Amikor ezeket olvastam (kb. 10 éve), azt képzeltem el, hogy egyszer főzök egy ilyen menüt, persze a birkafejet kihagyom, mert biztosan képtelen lennék megenni, azaz majd valamikor megkóstolom a krumplit káposztával...


Hát ezért választottam elsőként az ír colcannont új szakácskönyvemből.

Hozzávalók: 50 dkg szétfővős burgonya, só, 50 dkg fehér fejes káposzta, 1 dl tej, 2-3 szál újhagyma vagy 1 póré, 5 dkg vaj, 15 dkg kockára vágott húsos szalonna, frissen őrölt bors, friss szerecsendió, 1 csokor petrezselyem.

A káposzta külső leveleit eldobtam, megmostam, majd négyfelé vágtam és félcentis csíkokra szeleteltem. 10 percig főztem egy kevés sós vízben. Amikor letelt a 10 perc, leszűrtem és egy szűrőben hagytam lecsepegni. Ezalatt a krumplit megpucoltam, kis kockákra vágtam és sós vízben megfőztem. Egy serpenyőben a vajon megpirítottam a káposztát, az 1 centis darabokra vágott újhagymával együtt. A megfőtt burgonyából krumplipürét csináltam vajjal és forró tejjel, majd hozzáadtam a mennyeien édes, de még ropogós sült káposztát is és jól összekevertem. Sóval, borssal, szerecsendióval ízesítettem, és még apróra vágott petrezselymet kevertem hozzá. Tálaláskor sült szalonnát kellene rátenni, de én ezt most kihagytam, inkább egy gyönyörű kacsamellet sütöttem hozzá. Fantasztikusan finom volt!


A kacsamell bőrös részét rombusz alakban bevagdostam, majd a tenyeremre téve a húst mindig úgy domborítottam, hogy a bevágások mentén szétnyíljon és így, szétnyílt állapotban nagyon-nagyon besóztam, a só egészen bejutott a bőr és zsír alá a húshoz. Amikor visszatettem a deszkára a kacsamellet, újból jól megsóztam, megborsoztam mindenütt, alul és felül is. Teflonserpenyőben egy kis repceolajon minden oldalát elősütöttem. (Ebben az olajos, sós, borsos kacsazsírban sütöttem később meg a káposztát!). Aztán a sütőben még 180 fokon sütöttem 30 percig a kacsamellet úgy, hogy a bőre fantasztikusan ropogós és sós lett.


Tálaláskor a colcannont sült szalonna helyett meglocsolgattam, a kacsamellből tepsibe kisülő finom ízes kacsazsírral. Jaj, nagyon finom volt! :-)


Ezután a különleges ebéd után desszertnek megint elkészítettem, a múlt héten Csincsilla receptje alapján már kipróbált epres joghurtos panna cottát házi joghurtból és közben arra gondoltam, hogy szegény kicsi Frank McCourtnak nemigen juthatott ilyen finomság gyermekkorában még a karácsonyi "lakoma" után sem, de mégsem voltam szomorú, mert a könyv tényleg nem sokkoló, hanem inkább tárgyilagos és "ismeretterjesztő".


És ööööö, izé, szegény Tomámnak ELFelejtettem ostyát tenni a panna cottájába (sanyarú sorsú gyermek), de aztán türelmesen megvárta, hogy pótoljam ezt a mulasztást. Mert hát elég türelmes pasi az én fiam! ;-)

13 megjegyzés:

mazsolla írta...

húdenagyonteccik!!!!!!!!!!!!
nagyon fini lehetett, kíváncsi vok rá! ;) de arra mégjobban kíváncsi voltam a ma esti futásunk óta, hogy hogyan oldod meg ezt az "elf" ügyet!
a nagy matekozás közben majdnem ELFelejtettem felnézni ide, hogy láthassam...:D

Andi írta...

Nagyon finom volt, és tényleg el tudom képzelni ezt főételnek egy kis sült szalonnával.
És így fELFedezzük az ír konyhát, milyen jó nekünk!

mazsolla írta...

Valóban! Szinte fElFoghatatlan, mennyit tanulok tőled itt..ha már tanulás: tudtad hogy az elf mitikus lény volt a pogány germán népeknél???

Andi írta...

Nagy kár, hogy nem a keltáktál, mert akkor simán benyomhattam volna ide az ír történethez, fitogtatva a műveltségemet!

mazsolla írta...

tényleg kár! nade most megyek vissza matekozni, nehogy ELFajuljanak itt a dolgok pedig már nagyon ELFáradtam!
jóéjt!:D

Andi írta...

Jó éjt neked is! fEL a Fejjel! :-)

Bea írta...

Végre egy újabb variáció a krumplis köretre! Köszi, Andi! Mi lenne velem nélküled? :)

Andi írta...

Az, hogy képtelen lennél élni nélkülem, és tétován álldogálnál a konyhádban, hogy vajon mit főzzél?! :-D :-D :-D

Hedvig írta...

Ilyen mutatós kajákat főzni! Még ostyaszív is jut bele...Kiteszed a szíved.

Andi írta...

Az biztos! :-)

micike írta...

ez a köret ugye illik a pisztránghoz is? :):):)

csincsilla írta...

szegény fiad! majdnem éhen halt miattad. és fantasztikusan néz ki az egész kaja, ez az ír krumplis cucc is, és hát a kacsamell sem csúnya:) és milyen az új szakácskönyved????? az ír konyha? várom a részleteket!

Andi írta...

Micike, persze, hogy illik! Mindenhez illik! :-) és: ééééérteeeeem!
Csincsilla, majd úgyis behozom megmutatni a szakácskönyvet! :-)