2009. május 25., hétfő

Csokis perec


Pihenésképpen egy kis édesség, ami nem epres, de legalább csokis (igaz, Tata? :-))). The Chef Viki blogjáról nyomtattam a receptet még múlt pénteken, ahogy már meséltem, sok másikkal együtt. Igazán jól sikerült az időzítés, mert ebben a 30 fokos melegben a csoki nem tud annyira visszaszilárdulni, hogy szállítható legyen. Pedig a mai értekezleten (ha jól értettem) mintha néhányan nehezményezték volna, hogy sosem viszek semmit mutatóba. Hát egy adagot most betuszkoltam a hűtőbe és holnap kötelező lesz a kóstolás és a nyakig becsokizódás! :-)

Hozzávalók a tésztához:

- 40 dkg liszt
- 20 dkg vaj
- 2 tojás sárgája
- 12 dkg porcukor
- 1 teáskanál sütőpor
- 2 evőkanál tejföl (vagy amennyit felvesz)

Én úgy kezeltem a tésztát, mint egy linzertésztát, tehát a lisztet a porcukorral és a sütőporral alaposan elkevertem, majd a kisebb kockákra vágott vajat is hozzáadtam és morzsásítottam a robotgéppel. Ezután adtam hozzá a 2 tojássárgáját és a 2 evőkanál tejfölt. Egy éjszakára hűtőbe tettem, de aztán mielőtt pereceket formáztam volna, 2 órát szobahőmérsékleten melegítettem.


Aztán a tésztát apró darabokra vágtam, a deszkán, vagy a két tenyerem között (mikor hogy!) addig sodortam, míg elég vékonynak ítéltem őket egy szép perec megformázásához. Nekem nem tűnt hosszadalmasnak a feladat, de azért türelmetlenebbek jól gondolják meg, mikor kezdenek neki. A karácsonyi linzerekhez képest gyorsan haladtam. Csak a vége felé kezdtem egy kicsit unni, de akkor már tényleg nagyon kevés volt hátra.


Két sütőlap lett tele a perecekkel. Ezután 200 fokon 10 perc alatt megsütöttem őket. A vékonyabbak persze sötétebb barnára sültek, de ízre tökéletesek voltak így is.


Hozzávalók a csokimázhoz:

- 20 dkg étcsoki
- 2 evőkanál olaj (azt hiszem azért, hogy szép fényes legyen a máz)

A csokit felolvasztottam gőz fölött, ami nálam úgy zajlik, hogy egy bizonyos méretű lábosban felteszek forrni annyi vizet, hogy az eggyel kisebb méretű lobosom alja ne érjen majd bele a forró vízbe. Természetesen a kisebbikbe darabolom a csokit és addig kavargatom egy kanállal vagy villával az olaj társaságában, amíg felolvad. Ezután elkezdtem egy ecsettel becsokizni a pereceket, de ezt hamar abbahagytam, inkább úgy folytattam, hogy a pereceket beleejtettem a csokiba, bele is nyomtam, majd ujjammal megragadva kiemeltem onnan, megpróbáltam az ecsettel minél több csokit lesöpörni róla, és visszatettem a sütőpapírral letakart lemezre. Szinte minden perecre jutott csokimáz, de itt már én is elveszítettem a türelmemet és amire nem jutott, azt úgy hagytam meztelenül.


Ha a csoki úgy visszaszilárdulna, mint a bolti csokis perecen, akkor nagyon-nagyon hasonlítana a megszokotthoz! Szerintem ez az édesség nagyon mutatós és nagyon csokis, de legalább nem epres (ugye, Tata?) :-)

27 megjegyzés:

mazsolla írta...

ez sokkal jobb mint a bolti, mert nincs benne E389473947923847923....:D
nagyon csinosak:)

Andi írta...

köszi! :-)
épp csak annyi E389473947923847923 van benne, amennyi a csokiban, a vajban, a sütőporban, aaaaaa stb-ben van! :-) De azért köszi! :-)

mazsolla írta...

ma különösen "kekec" vagy velem! :D

Andi írta...

pillog! 8-) de hát miről beszélsz? A bigmekes beszélgetésünkre célzol?

mazsolla írta...

meg a nyújtás közben incidens(ek)re!! *duzz*

Andi írta...

jóvanna, bocs!

mazsolla írta...

*haki*

Chef Viki írta...

Jól tetted, hűtőbe a nyavalyással :-)) Az enyém is ott kötött ki, dögmeleg volt akkor is :-)

Hihi, én is elvesztettem a türelmemet, de én félidőben, és egyre nőttek a perecek. A csokizást meg ecsettel oldottam meg, a fene fog mártogatni - persze így az alja pucér maradt :-)

Dög írta...

nyammmmiiiiiiiii :o))))

Andi írta...

Szia Viki, nekem is csokitlan maradt az alja, de nem lehetett megoldani máshogy, még a mártogatással sem! Most behoztam egy keveset a munkahelyre, itt fog olvadozni és a célozgatós kollégák mehetnek zuhanyozni egy kóstoló után! :-) a hűtő egyébként tök jót tett neki!
Amúgy nagyon jó kis süti, köszi a receptet!

Bea írta...

Andi, nem akarsz kerülni egyet a XI. kerület felé? Szívesen szervezek egy értekezletet a kollégáimnak, ha az a jutalmam, hogy a nemepresellenbencsokis perecekből kapok egy adagot! :)

Andi írta...

Most nem tudok válaszolni a röhögéstől! :-)
Egyébként meg sajnos nem tudok arra kerülni, mert rossz a kocsim ... segebagaaaaaaaa!

csincsilla írta...

mint hivatásos kóstoló összefoglalnám: az íze és az állaga kifogástalan, egyetlen e íze sem tülekedett be, egyszerűen nagyon finom és kész. viszont a formázást kicsit elnagyoltnak érzem. egyrészt egy számmal kisebb lehetett volna, másrészt ennél pontosabb műveket szoktunk látni a versenyzőtől. javaslatom: elő kéne rajzolni egy sablonnal a perecformákat a sütőpapírra, akkor nem lennének ilyen sokfélék. szép kísérlet volt, várjuk a folytatást:)

Andi írta...

Kösz a kritikát, legközelebb igyekezni fogok! :-)

tata írta...

még jó hogy nem epres, de legalább csokis! :) ugyehogyugye? mindig tanul az ember!

Andi írta...

értettem, Csincsilla, megígérem, hogy soha többé nem piszkálom az alvó oroszlánt! :-)

Andi írta...

Ja, és Csincsilla, abból az egy darabból állapítottad meg, hogy sokfélék a pereceim, amit kaptál? Látnok vagy!

csincsilla írta...

tényleg! lehet, hogy sokkal jobban láttam volna, ha nem a fényképeket kell tanulmányoznom alaposan, hanem a valóságos darabokat hasonlítgathatom össze. lehet, hogy csak a fénykép csal, bocs, de nem volt módom két igazihoz (háromhoz sem:))

segebaga írta...

Segebaga má intézte, elméletileg hunapra itten van a kütyü. Lekenyerezés(perecezés) meg bejött, nadon finom vót. Le a bóti vackokkal!!!

Andi írta...

Te egy tündér vagy!
Hát értek én a tünderekhez, nem? :-)

Hedvig írta...

Gyönyörűséges perecségek...

Andi írta...

Köszi, Hédi! :-)

Chef Viki írta...

Andi, nézz be kérlek hozzám!

segebaga írta...

Értesz biz :) csak me Te is az vagyol ám !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Bea írta...

Szóval megjavult a kütyü? Akkor mégis lehet a XI. kerület felé kerülni. Csak mondd, mikorra hívjam össze azt az értekezletet :)

Andi írta...

Hű Bea, te nagyon figyelsz! :-)
Sajnos még nem javult meg, csak beszerződött a kütyü :-).
Egyébként szombaton megyek a XI. kerületbe (anyuhoz), vihetem a kollégáknak a sütit? :-)

Bea írta...

Szombaton nem dolgozunk, Andi! Nem írom, hogy sajnos, mert marhára örülök neki. De ha esetleg Tata és Mazsi jönnek hozzánk szombaton...:)