2009. április 16., csütörtök

Brokkolis lasagna


Sajnos elkészültekor, még melegen nem fényképeztem le, mert lusta voltam, és talán így nem eléggé étvágygerjesztő, de azért mindenképpen szeretném feltenni brokkolis lasagnámat. Most csináltam először ilyet, de mivel a lasagna felét hagyományosra készítettem, előbb azt kóstoltam meg, erről a részről nem tudok nyilatkozni. Mit csináljak, ha én eléggé húsevő vagyok?

Először elkészítettem a brokkolit: egy kisebb fej brokkolit rózsáira szedtem, és egy fél sárgarépa társaságában megfőztem vegetás vízben. Amikor kihűlt, a brokkolit még további vékonyabb szeletekre vágtam, a répát lereszeltem. A serpenyőben vajat olvasztottam, ebbe öntöttem egy kis tejszínt, két kanál tejfölt és egy kicsi tejet. Amikor összemelegedtek, beledobáltam a brokkolidarabkákat és a reszelt sárgarépát, sót, borsot, kurkumát, szerecsendiót. Legvégül, hogy kicsit besűrűsödjön, sajtot reszeltem bele.

Kábé 4 deka vajból, 4 deka lisztből és fél liter tejből besamelt főztem, ezt is sóztam, borsoztam és megszórtam reszelt szerecsendióval. A jénai aljára ebből a besamelből csorgattam, majd jöhetett a lasagnalap, erre a brokkolis mártás, rá egy kis reszelt sajt, amit betakartam besamellel és az egész rétegezést még egyszer megismételtem. A tetejére tészta került, amit meglocsoltam besamellel és jócskán megszórtam reszelt sajttal. 180 fokon sütöttem 35 percig.

És bár úgy készültem, nem sikerült április 15-re időzítenem a bejegyzésemet (jelenleg 24 perce április 16. van), azért szerettem volna apuról is megemlékezni 75. szülinapján. Sajnos ő már 27 éve nincs velünk. A képen tesómmal és velem látható, talán 35 éves lehet :-) Nem hiszem hogy életében valaha hallott volna akár a brokkoliról, akár a lasagnáról...

22 megjegyzés:

Bea írta...

Úgy látszik, ez az április 15.-e népszerű nap a születésre, nagymamám is akkor született, ő most 74 éves.
Melyik vagy te és melyik Tata a képen? :)

Finom lehet a lasagna, egyszer biztos kipróbálom! :) Tudod, tésztaimádó vagyok én is!

Bea írta...

Tippem: bal oldali Tata, jobb oldali te.

Andi írta...

Igen, és még Marcsinak is tegnap volt a szülinapja! :-)Hogy melyik vagyok én? Majd még tanulmányozom a képet, de azt hiszem fogalmam sincs. Talán a bújósabb-cicásabb verzió vagyok én... :-)

Andi írta...

Én is erre céloztam... :-)

Éva írta...

Boldog szülinapot Pali bácsi azaz Palkó! Nem tudlak eklépzelni 75 évesen ne haragudj! Te örökké fiatal maradtál. Aranyosak vagytok a képen Andi csak azt nem értem engem hová dugtatok a fotózás idejére??? :-(((

csincsilla írta...

irtó mókásak vagytok, főleg a lábszerkezetek:) nagyon csinos apukátok volt!

Andi írta...

Éva, gondolkodtam, hogy feltegyem-e azt a képet, amin te is rajta vagy, csak azon nem apu, hanem Zsuzsi néni ölelget minket...
Azt hiszem azért nem vagy ezen a képen, mert végre sikerült leráznunk téged! :-)

Csincsilla, láthatod, hogy ilyen lábakból milyen fantasztikus szép lábak lettek! Nem szabad feladni a reményt sosem. :-)))

tata írta...

éva! szerintem te épp bújócskázol, és sikerült elbújnod! :)

tata írta...

jól tippeltél bea! honnan jöttél rá? :)

Bea írta...

Az arcotokból Tata. :) Sok minden alapján nem tudnálak megkülönböztetni benneteket. (Pl. a hangotok) De az arckifejezésetek valahogy jellemző ezen a képen.

tata írta...

éjjen! akkor nem sokat öregedtünk azőte, hogy ez a fénykép elkészült! :) az arcunk legalábbis...

Mazsolino írta...

Barátnőm férjének is tegnap volt a szülinapja! :)

Andi írta...

Hű mennyien születtek április 15-én!

segebaga írta...

Én egyből kitaláltam, az arckifejezés mindent elárult. nagyon cuki kis szöszkék voltatok (a szőke a voltatok, a cuki most is él) A Papátokat meg nagyon sajnálom vagyis inkább titeket, hogy már nem ehet ebből a fincsi lasagne-ból.Bittos nagyon értékelné, de majd odaát főzhetsz neki mindenféle égi mannát :)

Andi írta...

Fogok is! :-)
Köszi a cukit tesó!

Egy Előpatak utcai írta...

Andi,Te a bal oldali vagy!Biztos,hogy nem hallott ezekről a dolgokról,mert nem volt lehetőségünk találkozni ilyenekkel!Álmomban,amikor újra az Előpatakban vagyok a Nagy Pali mindíg így ül a konyhában amikor belépek és még hallom is-gyere Cunó igyál egy pohár sört- ...Számomra nem haltak meg,csak éjszaka lehet találkozni velük!

Andi írta...

Én is szoktam velük éjszaka találkozni, főleg Keresztapával (jó lenne ha mesélnél róluk, te még emlékszel rájuk...), és olyankor nagyon-nagyon szoktam bőgni, nem tudom miért, de azt tudom, hogy más is így van vele! :-)

Éva írta...

Az életem első igazi sokk élménye keresztapa elvesztése volt. Soha nem felejtem azt az erős hiány-érzetet amit akkor éreztem és azt a hisztérikus sírást amit csaptam. Nem tudom hány éves lehettem. Azóta persze volt egy-pár ilyen élmény (most nem sorolom itt fel őket) de mondom az ő (id Matus István) halála volt az első a sorban. Az édenkert elvesztése....

Éva írta...

mÁRTA,
apu is mindig úgy mondta, hogy AZŐTE!!

Andi írta...

7 éves voltál Éva...

tata írta...

direkk írtam azőtének :)

Andi írta...

Mind így mondták! :-)