2009. február 21., szombat

Paradicsomos húsgombóc pappardellével


Évekkel ezelőtt egy Jamie műsorban láttam ezt az ételt. Szegény gyermekemnek is néznie kellett, és nem is emelt szót ellene, mert annyira szelíd kisfiú volt. Ennél a részénél pedig még meg is kért, hogy egyszer főzzek én is paradicsomos húsgombócot tésztával. Aztán elfelejtkeztem róla, mígnem a napokban találkoztam vele ismét Mennyei Mignonnál. Igazából nem is az ételfotó vonzott, hogy elolvassam az egész bejegyzést, hanem mindjárt az elején említett porcelántál, ami épp olyan lehet, mint ami az én emlékeimben is él a sas-hegyi házból. Az olvasás után viszont azonnal főzni akartam...

Most már nevezhetném szokásomnak, hogy saját kezűleg filézem ki a csirke felsőcombokat, majd a színhúst ledaráltam és mivel én 2 személyre főztem, csak 25 deka darált húsból készítettem. A fokhagymát viszont nem a felére, hanem sokkal kevesebbre csökkentettem, mert Toma ma nem fokhagymázhatott be rendesen.



Hozzávalók
- 25 dkg darált hús
- 1 tejbe áztatott zsemle
- fél fej fokhagyma
- 1 kisebb tojás
- só, bors, bazsalikom
- 1 darabos paradicsomkonzerv
- 1 deci paradicsomlé
- olivaolaj

Mielőtt a húsdarálásnak nekiálltam volna, 5 dagi fokhagymagerezdet lereszeltem, és egy evőkanál olajon megfuttattam, majd félretettem hűlni. Aztán a darált húst összekevertem a tojással, fűszerekkel, a jól kinyomkodott zsemlével és a kihűlt fokhagymás olajjal. A serpenyőben megint kicsi olajat forrósítottam és a kis húsgombócok minden oldalát megsütöttem benne. Amikor minden oldaluk szép barna lett, kiszedtem őket egy tányérba és ebbe a fokhagymás-fűszeres olajba beleöntöttem egy hámozottparadicsom-konzervet, plusz még egy deci házi paradicsomlét, tettem bele sót, borsot, egy evőkanál barnacukrot, kicsit beforraltam, majd visszatettem a húsgombócokat a paradicsomszószba és fél órát főztem. Finom pappardellével tálaltam.

Mindkettőnknek nagyon ízlett, de Tomának kicsit furcsa volt ez az újfajta "töltött paprika" :-). Remélem, csak azért, mert számára ismeretlen étellel találkozott, még nem fog névtelenül beszólni nekem itt a blogban. Neeem, biztos, hogy nem, hiszen ő annál intelligensebb!


Lefényképeztem ezt a gyönyörűséget a Mennyei Mignonnál említett porcelántál mini megfelelőjében is. Annak idején éppen azért vettem meg ezeket a kis egyszemélyes tálkákat, mert annyira hasonlítottak azokra a régi, óriási tálakra.

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

jaj de finom lehet:) Andika ezt a receptet is szeretném, :)

Andi írta...

Oké, Marcsi, de ez már nem is füzetecske lesz, hanem egy óóóriási KÓDEX :-) :-)!!!
(Ha nevet akarsz magadnak választani, akkor alul látod, hogy "Identitás választása", ott tegyél pöttyöt oda, hogy "Név/URL-cím", majd a megfelelő helyre írd be a nevedet.)

Névtelen írta...

Ok,ígérem a jogtulajdonosok engedélye nélkül nem többszörösítem:) vaagy csak komoly jogdíjjal:)

Andi írta...

Majd meséld el, hogy tudtad visszaverni a másolatkövetelők hadát!!?? :-))

Névtelen írta...

Kölcsön nem adom senkinek az tuti:)))

Andi írta...

:-) Ne is! :-))

Névtelen írta...

Jajdetetszik ez is!!!!
ja és még annyi h muhahahahaha, szeretem a célozgatásaid Andi ;)

Andi írta...

Finoman...