2008. november 8., szombat

Töki pompos


Tudtam én, hogy nem kerülhetem el a sorsomat és egyszer még megjön a parancs Mazsitól, hogy süssünk Töki pompost. Erre az alkalomra stréber módon felkészülve négy receptet tartottam itthon, hogy rajtra készen várjam ennek a mondatnak az elhangzását. Nem kellett sokáig várnom...

Azon azért egy picit aggódtam, hogy mi lesz ezzel a rettenetes nagy adag kajával, de közben kiderült, Viki és Ercsi is szereti a töki pompost, na erre már megnyugodtam. És hát legeslegvégül az is kiderült, hogy Toma is és én is, mindketten szeretjük!

Mazsi átjött, hogy együtt süssük meg és lássuk vendégül Vikiéket. Szegény tesóm elígérkezett a Paulánere bulizni, de azt mondta, ha tudta volna, hogy mindenki itt lesz, ő is jött volna inkább. Nem baj, csomagoltunk neki egy szeletkét. Bár azt hiszem, ő inkább a társaságra lett volna kíváncsi...

Hozzávalók a tésztához:
  • 50 dkg finomliszt
  • 2,5 dkg élesztő
  • 2 db közepes burgonya héjában megfőzve, még melegen áttörve
  • 1 teáskanál só
  • 2 dl langyos víz

A tetejére:

  • 2 dl tejföl
  • 1-2 fej hagyma (én fehéret vettem, finom volt!)
  • a tejfölbe esetleg fokhagyma (a recept szerint 4 gerezd, mi nem tettünk egyet se!)
  • húsos szalonna (kolozsvári, bacon)
  • 20 dkg reszelt sajt

A liszthez kevertük a sót és a (Csincsillától tanult módon) még forrón áttört, kihűtött krumplit. Az élesztőt egy tálba morzsoltuk, és 2 dl langyos vizet hozzáöntöttük. Addig kevertük, míg feloldódott, majd ezt is a krumplis liszthez adtuk. A gép ezután nagyon gyorsan, kábé 5 perc alatt szépen megdagasztotta a tésztát. Meleg helyen kelesztettük 1 órát. Ezután a megkelt tésztát lisztezett konyhapulton kinyújtottam, a sütőlapra valahogy átbűvészkedtem, ott is tovább húzogattam a széleit, hogy a tészta elérje a sütőlap széleit. Villával egyenletesen megszurkálta Mazsi, majd újabb kis ideig pihent, amíg a sütő 250 fokra bemelegedett. 10 perc alatt elősütöttük a tésztát, és mikor elkészült, Mazsi volt a felelős a rátett dolgokért.

Jó két deci házi tejföllel megkente az egész tétszta tetejét (olyan szépen gőzölgött a forró tészta a hideg tejföltől), ezután egyenletesen megszórta a felkarikázott hagymával. Amikor ez megvolt, ezek tetején művészien elhelyezett kábé 20 deka apróra vágott kolozsvári szalonnát és az egészet betakarta 20-25 deka reszelt sajttal.

Visszatoltuk a sütőbe és még kábé 15 percig sütöttük. Én nem is gondoltam volna, hogy ez ennyire finom!


Lám-lám, megint tiszteletét tette ez a gyönyörű kukta. Azért nem írom róla, hogy csippendél, mert a tévében pont ma láttam egy műsort, amiben csippendél fiúk vonaglottak, és hát elment a kedvem ettől az elnevezéstől, főleg Poczakkal kapcsolatban... lássuk be, ő olyan szép!

Mazsival megbeszéltük, hogy ha jól sikerül a Töki pomposunk, gyakran fogunk ilyet sütni!

20 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon nagyon finom volt és jól esett az egész napos mászkálás után. A hangulat meg fesztiválos volt, caaaaaak egy valaki hiányzott vihhi!

Névtelen írta...

még mindig nem kapok levegőt az adagomtól :D
de annyira fini vót!
anyuka bizti kiengesztelődik egy kicsit az ő tökijével a buli után :)
(remélem a "gyakran" heti rendszerességet jelenti *vihi*)

Andi írta...

Nattyon vicces hangulatban vagytok. Tán csak nem az almaboromtól?
Heti rendszresség? Áááááá!

Névtelen írta...

hihihiiiii

csincsilla írta...

a töki pompos is jól néz ki, de ki vesz észre ilyen csacsiságokat, ha ott van ez a kis tömör gyönyör a végén?

Andi írta...

Te miért nem alszol még?

Névtelen írta...

brühühü! annyira sajnálom hogy én nem voltam ott a buliban. reménykedtem, hogy csomagoltok nekem is az éjszakai hazaérkezésemhez, és hát... nagyon-nagyon finom volt. mostantól nekem is kell csinálnom... kössz szépen! :) mazsi esetleg ehettél volna kevesebbet is, hogy levegőt kapj, és hogy nekem jusson még egy szelet! :)

Névtelen írta...

Ettem már töki pompost bucsuban és nem nagyon ízlett, olyan volt, mint egy kissé elrontott pizza... Ez biztos finomabb volt... nekem a műfaj nem nagyon klappol. (mármint amit kóstoltam)csodálom, hogy a gesztenye nem sikrült én összesen 20 percet sütöttem és úgy volt tökéletes... bár ez más sütő!

Andi írta...

A töki pomposról már én is rögtön kijelentettem, hogy nem fogok enni belőle, mert nem szeretem, de aztán amikor megkóstoltam... Éva, biztos vagyok benne, hogy te is szereted!
Lehet, hogy nem volt elég meleg a sütőm. Vagy túl sokáig áztattam a vízben előtte... vagy csak béna vagyok! :-)
Tata! Ez nagyon egyszerű kaja, gyorsan kész van, leszámítva a kelesztési időt, ami 1 óra, de különben egyszerű!

Névtelen írta...

Annyira tetszik a recept, hogy Mazsollás sütivel külön dvd partyt szerveztünk a Tökievés mellé. így már lett egy egész délutános szuperhiperjó közös pogramunk!!!!
Hála a receptnek és a blognak!!!!
:D

És kommenteltem!!!!!

(Mazsi barátnője voltam!)

Andi írta...

Szia Évike, Mazsi barátnője! Nagyon örülök neked és szuper ötletnek tartom a dvd-s, tökipomposos bulit, csak kéretik nem nagyon kirúgni a hámból!!! (Mindenki magából indul ki...)
Remélem kapok majd kóstolót!!! :-)

Névtelen írta...

évikéhez lenne pár kérdésem:
1) ki fogja sütni a tökit?
2) melyik lakásban fog megtörténni ez a bizonyos party?
3) MIKOOOOOR?????
:)

Névtelen írta...

mivel szegény Évi nem értheti a célzásokat ezért én válaszolok helyette is:
mi egyedül sütjük, nem kő segíteni, Éviéknél ergo, egy éjszaka felszabadul...
khm....

Névtelen írta...

éljenéljenéljenéljen! megmondhatom-e én az időpontot, hogy nektek mikor megfelelő a pompossütés? :)

Névtelen írta...

ez már több a soknál!

Hedvig írta...

Ma megsütöttem ebédre a Töki lompos-pompost, finom is lett, de van egy kérdésem: hogy éritek el, hogy ez a krumplis kelttészta ne ragadjon oda mindenhez? Alig tudtuk kivésni a tepsiből, valamit nagyon elszúrtam.

Andi írta...

Hát ez érdekes, nekünk nem szokott ragadni. Viszont a szilvás gombóc krumplis tésztájánál megtanultam Csincsillától, hogy a főtt krumplit még forrón át kell nyomni, majd betenni a hűtőbe, hogy valóban HIDEG legyen, mert akkor a tésztát nem tudja ragacsossá tenni. Lehet, hogy ez a megoldás?
Nekünk sütés után pont úgy szokott viselkedni, mint egy pizza: csúszkál a sütőpapíros lemezen.

Hedvig írta...

Akkor megvan a hiba oka, nem olvastam el elég alaposan a receptet, melegen belenyomattam a krumplit. Köszi, máskor így csinálom.

Hedvig írta...

Tegnap megsütöttem megint, melegen lereszelt, majd a hűtőben teljesen kihűtött krumplival, így tökéletes lett.

Andi írta...

Jaj de örülök, Hédi! És köszi, hogy felhívtad rá a figyelmemet, ebben a zimankóban én is fogok sütni egyet!