2008. november 25., kedd

Kakaós csiga, élesztős-vajas tésztából




A vasárnapi sportprogramomat keresztülhúzta a kisebb hóvihar, és ha már így be voltam zárva a finom meleg házba, gondoltam, épp itt az ideje a már régen tervbe vett élesztős-vajas tészta elkészítésének. Hát, tökéletes nem lett, de legalább vannak sejtéseim, hogy hogyan lehet rajta segíteni. Mindenesetre, sokkal finomabb lett a kelt tésztásnál, még másnaposan is. Persze ha már ennyi kalória van valamiben, akkor legalább finom legyen.

A kenyérsütőgépben csináltam egy adag édes kelt tésztát, olyan lágyabb formát (a vajat kihagytam belőle, mert lesz még úgyis doszt a tésztában).


Közben összedolgoztam 25 dkg vajat 10 dkg liszttel. Az a lényeg, hogy a meleg kezünkkel minél kevesebbet érintkezzen a vajas-lisztes keverék. A hideg vajat felkockázva a liszttel együtt beledobtam az aprítógépbe, a morzsát deszkára borítottam, és gyorsan összegyúrtam, egy nagy késsel megpróbáltam újra kockaalakúvá szobrászkodni, és mehetett megint vissza a hűtőbe.







A kelt tésztát hagytam kb. a duplájára kelni, ez olyan egy óra volt. Aztán egy kicsit ő is mehetett a hűtőbe.



Egy fél óra múlva a kelt tésztát szép nagyra kinyújtottam, a közepére tettem a lisztes vajkockát, szépen ráhajtogattam a tésztát, jobbról, balról, felülről, alulról. Aztán ezt még néhányszor eljátszottam, közte mindig visszaraktam a tésztát a hűtőbe egy fél órácskára.



A többi már ismert, kinyújtottam, megszórtam kakaóval, porcukorral, stb. Ezt viszont nem így kellett volna, mert ez a tészta sokkal hamarabb megsül, mint a kelt tészta, és nem is kell cukros tejjel locsolgatni, szóval nem volt ideje megolvadni a porcukornak, és ropogott az ember foga alatt. Szóval legközelebb tényleg össze kell keverni némi vajjal a kakaóport és a porcukrot, és azt a masszát kell felkenni a tésztára (ami viszont elég macerás, csillagászati mennyiségűre növeli a mosatlanok számát és sokkal lassabb a művelet, sajnos).
Formázás után hagytam még állni vagy 20 percet, és forró, 220 fokos sütőben sütöttem.

2 megjegyzés:

Andi írta...

Viszont az egész macera megéri (neked), mert Toma mind a kettőt felfalta, hiába kértem, hogy egyet hagyjon meg. Sőt nagyon dicsérte is! :-)) Megköszönni meg majd én fogom!

Andi írta...

Most látom a képen, hogy melyik házba voltál bezárva a hóvihar miatt! Nahát!