Azért az már nem teljesen igaz, hogy Gyöngyi-módra, de kezdjük a legelején. Hosszú éveken keresztül nem okozott gondot egy bableves elkészítése, ez az a kaja, amit nem lehet elrontani. Aztán egyszer Csincsillával KÖZÖS (dvd-s) tornatanárunk, Gabika azt kérte egy tornaórán, hogy mivel neki soha nem sikerül a bableves és imádja, legyen szíves vigyen neki egy tányérkával az, aki jót tud főzni. Persze azonnal főztem, mert úgy tudtam, hogy én nagyon jó vagyok bablevesben, de attól a pillanattól kezdve soha, egyetlenegy bablevesem se sikerült. Aztán egyszer Gyöngyi barátnőmnél tanyáztam egy este, amikor bablevest főzött és én rögtön elkértem a receptet, hátha vissza tudom állítani vele a világ rendjét. És igen, sikerült, azóta mindig sikerül a bableves, bár nem szó szerint az ő utasításait követem. Úgy írom le most, ahogy én csinálom, mert csak annyi a különbség, hogy én még pár dolgot dobálok a levesbe az általa leírtakon kívül.
A füstölt tarját kockákra vágom és 2-3 babérlevéllel felteszem főni. (Ha igazi füstölt, akkor előző este beáztatom.) Amikor már jó félig megfőtt (kb. 30-45 perc), akkor beledobom a 2-3 centis darabokra vágott sárgarépát, fehérrépát, félbevágott zellert, egy fej hagymát és a megmosott fejtett babot. Beleteszek még két húsleveskockát, egy teáskanál sűrített paradicsomot, pár szem borsot és a füstölt hús sósságától függően esetleg még egy kis sót. Ha minden megfőtt, fokhagymás rántással berántom, kis piros aranyat nyomok bele, és kevés tárkonyos ecettel, kiskanál cukorral ízesítem. (A tárkonyos ecetet helyettesítettem fokhagymás ecettel, és szórtam a levesbe egy kis tárkonyt, nem rontotta el!) Tálaláskor jó apróra vágott petrezselyemmel lehet díszíteni. A szárazbabos változat annyiban különbözik, hogy este azt is beáztatom.Sokszor csipetkét főzök bele, de Toma Bettiéknél szélesmetélttel ette a bablevest és azóta jobban szereti úgy. Ez nekem egyszerűbb is, és mivel külön kell kifőzni, tárolni a tésztát nem szívja be másnapra a leves összes levét, egyszóval én is jobban szeretem már így.
A maratoni evős-ivós hétvége után, ha tudtam volna enni, akkor én a tejfölt még egészen biztosan meglocsoltam volna egy kis házi csilis olajjal is és úgy faltam volna be egy tányérral! Na nem baj, majd holnap...
6 megjegyzés:
már megint annyira szépek a fényképek! a házi fotográfus vagy saját?
Természetesen a házi fotográfus. De tegnap este már bemutatott nekem (amit lefényképeztem), mert eléggé éhes volt mire végre megpuhult a bab, és mégis előbb fényképeznie kellett, mielőtt ehetett volna. Mostoha sorsa van!
Jaj de jó, hogy fent van a bableves mert nekem még nem sikerült soha igazán finomat készíteni. Lehet hogy ha követem az utasítást akkor sikerült??? Majd meglátjuk...
Drukkolok! :-)
Én is kábé így főzöm, képzeld! És mindig nagyon fincsi, kár, hogy valahogy soha senki nem kér belőle, csak kényszerhelyzetekben (mondjuk tésa), amikor nincs más. Viszont ez a tészta, ez megvilágosító volt szegény csökött elmém számára, ez eddig egyszerűen nem fogódott fel benne, hogy a csipetke FELSZÍVJA a levest!!!! pedig a bablevesből mindenki a levét szereti, nem a babot és a zöldségeket, és mindig abból van a legkevesebb! azért ehetetlen már másnap. és mivel én a tésztát nem szeretem a levesben, nagyon huszárosan megoldottam tegnap, se csipetke, se tészta! hurrá! és van sok fincsi lé még ma is!!!! zseni vagy!!!!
Köszi! :-) És még a csipetkegyártást is megúsztad!
(Annak nagyon örülök, hogy mások se szeretik a bablevesben a babot, én ezt eddig nem mertem kimondani. Tulajdonképpen semmiben nem szeretem a babot, a bablevest pedig nagyon! Én még a sárgarépát is szeretem benne... bocs.)
Megjegyzés küldése