2008. október 14., kedd

Birsalmasajt

Csakis Tamás kedvéért csináltam idén birsalmasajtot. Tavaly, amikor életemben először próbálkoztam vele, olyan jól sikerült, hogy aki csak megkóstolta és addig nem szerette, az is elismerően nyilatkozott róla, köztük Tamás is. Úgy gondoltam idén is megpróbálom. Nem tudom, hogy tavaly is ennyit szenvedtem-e vele, vagy az idő megszépítette az eseményeket, de most valahogy nem voltam formában. Természetesen szétfőztem a birseket, aztán odaégettem, aztán ragadt tőle minden... majd jövőre biztos ezekre megint nem fogok emlékezni!

Az internetről vadásztam több helyről a receptet. Emlékszem, hogy tavaly is az a recept volt a fő irányvonal, amiben azt írták, hogy a birseket először kuktában egészben meg kell főzni 20 perc alatt. Nekem nincs kuktám, betettem a párolóbetétet a legnagyobb lábosomba, alulra egy ujjnyi vizet engedtem és lassú tűzön párolni kezdtem kábé 9 szem birsalmát. Emlékeztem rá tavalyról, hogy 20 perc még lábosban sem kell neki, nemhogy kuktában, mégis jó sokáig főztem, így sikerült majdnem péppé főznöm az almákat. Na nem baj, folytattam a dolgot, kiszedtem a kukacos, romlott részeket, a magházat, stb, amennyire a pépből ki tudtam válogatni az aprítógépembe dobáltam az ép, egészséges részeket. Na arra tavalyról nem emlékszem, hogy az összeturmixolt cuccot milyen nehéz kiszedni az aprítógépből, mert olyan, mint a csiriz, ragad nagyon. Lehet, hogy tavaly botmixereztem? Mindegy, mert most ahhoz túl kevés volt az anyag, hogy bele tudtam volna nyomni a botmixert.


Ezután a csirizt áttettem egy kislábosba, 60 deka volt, beleöntöttem 30 deka cukrot (a recept szerint ugyanannyi cukor kellett volna, de emlékszem, épp azért dicsérték tavaly a birsalmasajtomat, mert nem volt túl édes) és egy fél citrom levét. Elkezdtem főzni, azonnal odaégett. Átöntöttem egy másik lábosba és folyamatosan kevergetve főztem félóráig (ami valójában pár perc lehetett), majd kiöntöttem ilyen szépen folpakkal bélelt kistálkákba, és amikor 2 nap múlva a levegőn lévő része megszilárdult, kiszedtem a tálakból, és most hagyom 1-2 hétig szikkadni őket.

Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy ezek után milyen lesz az eredmény!

11.05-i kiegészítés: Legközelebb a birsalmasajtot először cukor nélkül fogom főzni félóráig, hogy ne égjen le rögtön, majd ezután teszem bele a cukrot. Idén elkezdett kicsit penészedni, de ezeket a részeket kivágtam, viszont levontam azt a következtetést, hogy jobban el kell főzni a vizet belőle.

Tavaly a forró birsalmasajtba még diódarabokat is dobáltam, de azon a részen, ahol dió volt, elkezdett feketedni. Csincsilla szerint ez természetes, nekem nagyon nem tetszettek a fekete részek, ezért idén nem tettem bele diót. Gondoltam, majd mellé eszegetjük, ha egyáltalán ehető lesz.

Ezt a rengeteg diót Segebagától kaptam. Akkor szedegette nekem össze, amikor Zoknikutyát sétáltatta a Sas-hegyen! Ezt fogjuk eszegetni a birsalmasajthoz.

Tegnap az egy zsák tésai alma mellé még kaptam majdnem egy zsák diót, azt azért nem fényképeztem le, mert annyira sok, hogy nem is fér rá egyetlen képre :-)

14 megjegyzés:

csincsilla írta...

azért ez már túlzás. azért, ami nem is az övé.

Andi írta...

Bocs! De ő ül a hordó tetején!

Névtelen írta...

megérkezett a külföldi szállítmány! lehet nekem is nyalni! :)

Andi írta...

Megfelelne holnap este egy húsleves?

Névtelen írta...

megmeg :) ígymájó! :)

Névtelen írta...

Anyu is mindig csinált birsalmasajtot, sőt a szobácskájában tartott egy-egy szem birsalmát csak az illata miatt. Nem is tudtam, hogy ilyen macerás ekészíteni! Sokszor adta ezt karácsonyra csemegének az ajándék mellé... (Brühühü) Örülök, hogy látom hogyan kell csinlálni ami elrettentő...

Andi írta...

Meg ne próbáld!!!! :-)))

Névtelen írta...

Na jó, pedig már feltettem az almákat a vizbe.... ennyire gáz megcsinálni?

Andi írta...

Egyébként nem gáz egyáltalán! Csak most nem sikerült semmi és amúgy is idegesebb voltam az átlagnál. Na ez szép, mi?

csincsilla írta...

megkóstoltam a tamás birsalmasajtját, mert azt mondta, hogy nagyon finom. és tényleg! lehet, hogy jövőre én is megküzdöm a feladattal? eddig azt hittem, nem szeretem, de ez most nagyon ízlik.

Andi írta...

Nem szeretném ha az ÉN BIRSALMÁMAT használnád erre a dologra!

Andi írta...

A jövő évi birsalmasajt-készítéshez tettem a bejegyzésbe egy kis kiegészítést!

Hedvig írta...

Andi, ma főztem egy jó adagot, mandulás-szívecskést. szilikonformában. Kíváncsi vagyok, megköt-e.

Andi írta...

Biztosan gyönyörűek és finomak lettek, és meg fog kötni! :-)