2008. augusztus 24., vasárnap

Toma1 & a Burger King

Fiam nagy próbatétel elé állította magát idén nyáron: egy hónapot dolgozott a Burger Kingben. Az első napok sokkja után végül is belejött, de soha nem felejtem el, mennyire össze volt törve eleinte. Eddig nem tudott róla (szerencsére), hogy az emberrel nem mindig beszélnek szépen, hogy nem lehet ráérősen, "majd ha kedvem lesz" módon végezni a dolgunkat, hogy nem ehet, ihat cigizhet akkor, amikor jól esik, nem lehet visszapofázni és anyuka ide nem tud igazolást írni. A munka nagyon pörgős, büdös és forró volt. Végül, amikor már a főnökei nagyon dicsérték, sőt megkérték, hogy maradjon még tovább, és felajánlották, hogy iskolaidőben is járhat heti két napot dolgozni, akkor megnyugodott a lelke (és az enyém).

Utolsó munkanapján megengedte, hogy bemenjek, megnézzem kikkel és hol dolgozott, mit csinált, hogy nézett ki az egyenruhájában. Aztán ajánlott nekem egy kaját, amit megkóstoltam, de sajnos ezt nem ő készítette. Viszont remek választás volt, annyira ízlett, hogy tudtam volna még egyet enni!



Ennek a neve Fiesta Tortilla volt, és kibontva is lefényképeztem, hogy lássuk mit tartalmaz. Grillen sütött csirkemellszelet volt paradicsommal, salátával, lilahagymával, mézes mustárral és mindez palacsintatésztába volt göngyölve valamilyen speciális technikával. Nagyon finom volt, egyszer szeretném majd itthon én is előállítani! Nézegetem azóta is a boltokban a mézes mustárt, de még nem láttam. Gondolom, ez is elkészíthető itthon: méz + mustár :-)!

A másik, amit a fiam tiltakozása ellenére rendeltem, a híres-nevezetes rántott hagymakarikák volt. Sokat hallottam már róla, hogy milyen finom, de nekem annyira nem ízlett, hogy kénytelen voltam ott hagyni, pedig mindig ügyelek rá, hogy kaja ne kerüljön a szemétbe. Ez ehetetlen volt szerintem: mintha főtt hagymapép lett volna a bundában, a hagymára az állaga alapján nem lehetett ráismerni, csak az íze miatt. Nekem nem jött be!


És íme a világszép királylány, akiért Toma ezt a próbát kiállta: a haja ébenfekete, a bőre... :-)

Természetesen nem szabad hozzányúlnom, nézni is csak messziről, mert ez a világon a legdrágább kincs, a legértékesebb gitár! Igen, szerintem is gyönyörű!

(Nem kéne most már kicsit komolyabban venni ezt a gitározást???)

16 megjegyzés:

Névtelen írta...

illik ez a gitár ehhez a fijjúhoz:) egyenruhás kép miért nincs? azt hiányolom ;)

csincsilla írta...

Igen, én is hiányolom!

Gratulálok!!!

Névtelen írta...

csodaszép királylány ez! erik szerint gibzon márkájú gitár ... ( :S ) nyert? :D

Andi írta...

Mazsi, Csincsilla! Nem mertem forszérozni az egyenruhás fényképet, lehet, hogy leüvöltött volna! Higgyétek el fénykép nélkül is, hogy gyönyörű volt, a legszebb a burger kingben!

Andi írta...

Viki, Ercsi, igen, Nyerrttt!, ez egy gibson, mert olyan k. jól fizet a burger king! , vagyis nem is gibson, hanem esp/ltd gitár. (ötmillió/darab)
Valójában Varson gitár...

Névtelen írta...

hülyééééék vaaaagytooook! :)

Névtelen írta...

Most akkor milyen gitárt???????

Andi írta...

Gibzon :-)

Névtelen írta...

huhh köszi....nemtudom mi történt volna ha nem tudom meg ebből az információ-kavalkádból..:D

Andi írta...

De nem Gibzon, az csak vicc vót! Varson gitár :-)) (csak az nem olyan jó név...)

Névtelen írta...

miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii????????

Névtelen írta...

jaaaaaaaaaaaaaaaaaa!!!!!!!!
(egyszerűbben nem lehetett vóna???)

Andi írta...

Mazsi! Most felelj! Milyen gitár???

Névtelen írta...

még mindig nem tudja! :)))))

Névtelen írta...

Maradjunk annyiban, hogy SZÓLLLLÓÓÓÓ! Hová köll menni, hogy meghallgassuk ahogy a "királylány" elsírja magát???

Andi írta...

Sajnos a gitáros nagyon gátlásos, soha nem játszik, ha látják...