2008. augusztus 3., vasárnap

Szülinapi ebéd Borinál


Kicsit megkésve, de megtartottuk Bori szülinapját. Nagyon finom kajákkal készült, pukkadásig ettem magam. Először is természetesen rántott húst sütött, ő a világon a legjobb rántott húsból! Most kétfélét csinált, az egyik a szokásos, zsemlemorzsás, a másik fajta párizsiasan készült, de úgy, hogy a tojásba egy csokor apróra vágott petrezselymet kevert. És persze, ahogy tőle tanultam, és már a blogba is feltettem, most is csak a tojásba tett jó sok sót, a húst nem sózta be! Előtte a csirkemellet egy napig tejben pácolta, amitől az olyan porhanyós lett, hogy szinte elolvadt a számban. (Itt sül a petrezselymes verzió az olajban:)


Köretnek egy különleges finomságot készített, ami felkerült Toma szülinapi menüsorának listájára. (Ezt a listát úgy látszik már 1 hónappal korábban el szoktam kezdeni összeállítani...) Úgy készül, hogy egy jénai alját ki kell olajozni, alulra 4 szem nyers krumplit karikázni, rá egy sor előzőleg negyedórára besózott cukkinikarika kerül, ezt az emeletet szokta Bori sózni, jól megborsozni, majd a tetejére egy sor paradicsomkarikát tesz. Szorosan lefóliázza és 20 percre betolja a sütőbe. Mikor letelik a 20 perc, reszelt sajtot szór a tetejére és még 5 percre visszatolja a forró sütőbe. Nincs rajta semmilyen más fűszer, sőt még fokhagyma se, mégis felejthetetlenül finom! (Sajnos a közeli fénykép nem sikerült róla, de az asztalon kistányéron szerepel Bori lecsója mellett.) Mindenképpen meg fogom én is csinálni!

Salátának görög salátát kaptam, ez is nagyon finom volt, jó sok petrezselyemmel:


A süti valamelyik újságból került, nem volt rossz, de még finomításra szorul. Alul egy tortaformában sütött tészta van, kicsit vékony lett, mert 24 cm-es helyett 26-ost használt Bori, majd ezen van egy sor vékony szeletekre vágott alma, rajta túró, és végül megint tészta. Azt beszéltük Borival, hogy a túró után még kéne tenni egy sor almát, hogy igazán pikáns legyen, habár így is nagyon finom volt.


Egyik szülinapi ajándéka ez a karkötő volt, amit én fűztem neki :-)



Muszáj megmutatnom azt is, amit Bori éppen akkor készített valakinek, amikor megkérkeztem hozzá! Gyönyörű:

Ez egy fadoboz szépen lefestve, majd dekupázs technikával díszítve. A két sarkába két gyönyörű díszt ragasztott.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Gratulálok az ajándékokhoz és a finom kajákhoz, de kár hogy én nem voltam ott!! Boldog szülinapot Bori!! Mindeközben mi párizsis szendvicset és félig átsült csirkefalatokat meg hamburgert ettünk a strandon!! Szegény mi! :-(

csincsilla írta...

én is szeretnék ilyet is. főleg az a szülinapi köret izgat.
mind nagyon cuki.