2008. augusztus 9., szombat

Mángoldos lasagna

Csincsillától kaptam a cukkinik mellé egy szatyornyi (kb. félkilónyi) tésai mángoldot, és amint megláttam a gyönyörű leveleket, tudtam, hogy ezt a lasasgnát fogom készíteni belőle. Még sohasem ettem mángoldot, de Csincsillától és másoktól is úgy tudtam, olyan, mint a spenót.

A lasagnához először főztem egy adag darált húsos mártást, a szokásos módon (lásd muszaka, bolognai spagetti), majd alaposan megmostam és a vastag szárától megszabadítottam a mángoldot. Nyers állapotban így néz ki egyébként:
Egy teflonserpenyőben olivaolajon megfuttattam két gerezd karikára vágott fokhagymát, majd rádobtam a tisztított mángoldot és gyakran forgatva együtt sütöttem, pároltam őket. Isteni illata volt és nagyon élveztem ezt a műveletet, mert menő főzős műsorokban (pl. Nigella, Jamie) gyakran készítenek ilyen spenótos köretet valami mellé és annyira elegáns, ahogy hosszú fogócsipesszel forgatják a spenótleveleket a sistergő olajban, már többször elhatároztam, hogy kipróbálom.

Amikor a mángoldleveleknek már visszataszító kezd lenni a küllemük, akkor kellene köretnek feltálalni, de én persze nem vagyok ilyen bátor, inkább pépesítettem a fokhagymákkal együtt. Ellőtte persze sóztam, borsoztam, talán túlságosan is...


Egyszer biztosan ki fogom próbálni azt is, hogy ilyen állapotában eszem meg valami mellé! Mint tudjuk, általában amilyen csúnya, olyan finom...

Már csak egy sima besamel mártást készítettem 5 dkg vajból, két púpozott evőkanál lisztből és kábé 6 dl tejből, amit szintén sóztam, borsoztam és szerecsendióval megszórtam. Ezután következett a rétegezés: a jénai aljára kis besamelt terítettem szét, erre jöttek a lasagne-lapok, rá egy kis darált húsos ragu, erre megint besamel, tészta és itt következett a lényeg, a pépesített, és fokhagymától erősen illatozó mángold. Ezt megint leöntöttem besamellel és szórtam rá kis reszelt sajtot, hogy még különlegesebbé tegyem ezt az emeletet. Befedtem tészalapokkal, arra megint besamel és húsos mártás került, majd legvégül kellett volna megint tészta, de sajnos elfogyott, így hát a húsos ragura megint besamelt öntöttem.


40 percre betoltam a 175 fokos nem előmelegített sütőbe, és az utolsó 5 percben szórtam rá még egy kis reszelt sajtot. Nagyon finom lett, de az utolsó szintről eléggé hiányzott a tészta. Így jár, aki spórolni akar és nem veszi meg a lasagne-lapokat, pedig ott megy el előtte a boltban!

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

de jóóól néz ki:)