2008. június 22., vasárnap

Bulgursaláta csirkével

Na igen! A csúcsok csúcsa! A legszebb! A legfinomabb! Végre ezt főzhettem! IMÁDOM!

Szeretném versenyeztetni ezt a kaját tulajdonostársam Zöldséges-rizseshúsával, mert ez is nagyon gyors. Negyed nyolckor még a gép előtt ültem és dolgoztam, nyolckor már vacsoráztam. Igaz, nagyon kellett kapkodni :-)

Azzal kezdődött, hogy kaptam Tésáról egy csokor mentát. Nagyon szeretem ezt a fűszernövényt (és a koriandert is, khm...), a mentáról rögtön ez az étel jut eszembe. És ha már az eszembe jutott, nem hagy nyugodni!

Azzal kezdem, hgy egy fél, sóval, borssal megszórt csirkemellet olivaolajon megpirítok, majd félreteszem hűlni. Ebben az olajban kicsit átforgatom a bulgurt, és ugyanúgy mint a rizst, kétszer annyi vízzel felengedem. Szórok rá vegetát (sajnos), és megfőzöm, habár ez állítólag nem kötelező, lehet csak forró vízzel felengedni. Amíg fő, összeaprítom a fűszernövényeket: mentát (sokat), bazsalikomot, petrezselymet.


Folytatom az aprítást 4 db paradicsommal, aminek a belsejét kikaparom és beledobom a bulgur főzővizébe, egy fej lilahagymával, és a koviubiból megmaradt 5 db kicsi uborkával. Felaprítom a kihűlt csirkemellet is.

Ha a bulgurról elfőtt minden víz, összekeverem a hozzávalókkal és addig eszem, ameddig tart. Nem tudom, nem kellene-e valahogy hűséges olvasóimnak is csomagolnom belőle, mielőtt elfogy ez a mindössze 10 adag...

Hidegen, melegen egyaránt nagyon finom!

Ui.: Ugye mondanom se kell, hogy a gyerekek meg se kóstolták, nekik ezután csináltam rántott húst petrezselymes újkrumplival... :'-( Brrr.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ha nem jut el hozzám holnap egy adag akkor igazán morcos leszek!

Andi írta...

Ezt biztos hogy szeretné mindenki elkerülni! Úgyhogy számíthatsz rá érettségi után :-)

Névtelen írta...

ajajajaj---most is éppen tanulok :'(
De milyen jól fog esni utána!!!!

éva írta...

ezt meg kell csinálnom, kérdés hogy ki eszi majd meg a tíz adagot. van egy gyanúm, hogy én... sajna nincs mentám csak petruska meg bazsalikom, akkor így el se kezdjem?

Andi írta...

Hát nekem a mentáról rögtön a bulgur jut eszembe, de biztos nagyon-nagyon finom menta nélkül is. Miért nem vittél innen hétvégén?